Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 9. 1937-1939 (Budapest, 1940)

Balogh Jolán: Tanulmányok a Szépművészeti Múzeum régi szoborgyűjteményében. II

bizonyára a megrendelő kívánságára dolgozott fel a művész, —• az alakok, a táj mintázása és még inkább az építészeti keret teljesen renaissance szelleműek. Az utóbbi motívumai már a velencei szobrászatban gyökereznek. A kagylót, illetve sisakot tartó vaskos, tömzsi puttók a S. Giobbe kupolát tartó angyalkáit

128 (103. kép) utánozzák, az oldalreliefek delfinfejben végződő virágindái (101. kép) pedig másolatok a S. Maria dei Miracoli csodálatosan könnyed, leheletszerűen finom virágdíszei

120 (100. kép) után. Valamennyi Pietro Lombardi műve, mégpedig az előbbiek a XV. század 70-es, az utóbbiak a 80-as éveiből

130 (befejezés 1489-ben). A mester egyik követője faraghatta gyűjteményünk erkélykorlátját is a S. Maria dei Miracoli munkálataival körülbelül egyidejűleg, a XV. század 80-as éveiben. Pietro Lombardi

131 műhelyéből való Múzeumunk dogearcképe (104—105. kép), mely régebben ismeretlen velencei mester munkájaként szerepelt gyűjteményünkben. Az ábrázoltat hol Niccolo Trónnal, hol Leonardo Loredannal azonosították.

132 De egyik feltevés sem meggyőző, mert Niccolo Tron szakállt viselt, viszont Leonardo Loredano vonásai sokkal finomabbak, alsóajka nem ugrik előre, az orra hajlása is eltérő.

133 Az ikonográfiái kérdés megoldása valóban nem könnyű. A velencei dogekről ugyan számos egykorú emlék, szobor, kép és érem maradt fenn, azonban ezek igen gyakran egymás között sem egyeznek meg teljesen, csak a feliratok bizonyítják, hogy egy és ugyanazt a dogét akarják ábrázolni. Éppen ezekre a zavaró körülményekre való tekintettel csak fenntartással azonosítjuk gyűjteményünk mellképét Niccolo Marcello dogéval (1473—74) azon az alapon, hogy — valamennyi dogearckép közül — Niccolo Marcello sírszobrához (Velence, S. Maria dei Frari) hasonlít leginkább (106. kép). Meg kell azonban jegyeznünk, p. 46. No. 21. — 1867. Victoria and Albert Museum, Department of architecture and sculpture). 128 Planiscig, L.: Venezianische Bildhauer der Renaissance. Wien, 1921. S. 76. m portafoglio délie Arti Decorative in Italia. Anno secondo. Venezia, F. Ongania, 1892—93. tav. 15. — Az itt közölt részlet, melyet tanulmányunkban is reprodukálunk, kettőshullámú indadíszt mutat. A S. Maria dei Miracoli cancellatainak belső oldalán azonban előfordulnak a mi reliefünkhöz hasonló, hármashullámú, virágos indadíszek is, melyek szintén delfinfejben végződnek. 130 Thieme—Becker: Künstlerlexikon. Bd. XXIII. Leipzig, 1929. S. 343. (Artikel von Andrea Moschetti). 131 Balogh J.: Tanulmányok a Szépművészeti Múzeum szobrászati gyűjteményében. Az Orsz. Magy. Szépm. Múz. Évkönyvei. VI. 1929—1930. Budapest, 1931. 14—16. 1. 132 Lajstrom 1896. 14. 1. (velencei szobrász, XV. sz.; Niccolo Tron dogé); Schubring: Katalog der Bildwerke No. 71. (velencei, XVI. sz. eleje; Leonardo Loi'edano doge arcképe, valószínűleg halotti maszk után); Schubring: Ital. Renaissanceplastik. S. 103. (velencei, XVI. sz. eleje — Leonardo Loredano arcképe); Meiler op. cit. 3. sz. (velencei mester, XVI. sz. eleje — Leonardo Loredano); Balogh: Tanulmányok 16. 1. (Pietro Lombardi); Hekler, A.: Budapest als Kunststadt. Küssnacht am Rigi, 1933. S. 117. (Pietro Lombardi); Balogh: Die alten Bildwerke. S. 203. (Pietro Lombardi). 133 V. ö. arcképét Giovanni Bellinitöl Bergamóban (Zeitschrift für bild. Kunst 1914. S. 103.), érmeit (Heiss, A.: Les médailleurs de la Renaissance. Vol. VII. Venise. Paris, 1887. PI. VIII, 12., Pl. X. 5, 6.; Revue de l'art ancien et moderne. 1912. Vol. 32. p. 284.; Habich, G.: Die Medaillen der italienischen Renaissance. Stuttgart—Berlin, 1922. Taf. XXXI. 4.), domborműarcképét Alessandro Leoparditól a velencei zászlótartón és fogadalmi domborművét a Camera degli Scarlattiban (Pal. Ducale—

Planiscig: Venezianische Bildhauer. S. 180).