Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 9. 1937-1939 (Budapest, 1940)
Balogh Jolán: Tanulmányok a Szépművészeti Múzeum régi szoborgyűjteményében. II
Következő darabunk, egy bronz Herakles-szobor 157 (124. kép) már a századközépi Firenze Michelangelo hatása alatt fejlődő, a manierizmus felé hajló művészetének tipikus emléke. Melier velencei mester munkájaként állította ki, a szobor fej típusa, szögletes felépítése, nehézkes formái azonban távol állanak Velence lendületes, könnyed manierizmusától. Heraklesünk Firenzének Michelangelo utáni és Giambologna előtti korszakát képviseli. A szobor több példányban ismeretes. A berlini Schlossmuseum 158 (123. kép) és a padovai Museo Civico ly őrzi jobb példányait, illetőleg változatait. 100 Az előbbi más művésztől származó talapzatra 101 van helyezve, míg ellenben a padovai példány pusztán csak Herakles alakját ábrázolja. 102 A berlini Herakles finomabban kidolgozott, jellegzetes fejtípusa a legalkalmasabb kiindulópont a mester felkutatására. Szószerint ugyanezt a fejtípust, sőt ugyanezt az alakbeállítást 103 találjuk meg X. Leó pápa síremlékének (Róma, S. Maria sopra Minerva) egyik apostolán (Szent Péter), mely Baccio Bandinelli hiteles műve 104 (121. kép). Ezt az összefüggést megerősíthetjük még Bandinelli Herakles és Kakus csoportjával (Firenze, Piazza della Signoria — 122. kép), melyen újból Heraklesünk fejtípusa 105 tűnik fel. Ezek a közvetlen analógiák a berlini és padovai példányokat, illetve azok modelljét Bandinelli kétségtelenül hiteles munkái közé sorolják. A mi példányunk viszont Bandinelli 157 Ferenczy Értz Szobrok Laistroma. 1846. 1. sz. (kézirat a Szépművészeti Múzeum művészettörténeti adattárában: „Herkules Bonarotti Oskolájából 15_dik Század"); Ferenczy István bronzgyüjteményének kiállítása. Budapest, 1917. 46. sz. (olasz mester XVI. század); Meiler op. cit. 52. sz. (velencei mester, XVI. század); Balogh: Die alten Bildwerke. S. 204. (Baccio Bandinelli követője). **ß Ausstellung von Kunstwerken des Mittelalters und der Renaissance. 1898. Berlin, 1899. S. 98. — Bode, W.: Ital. Plastik des XV. und XVI. Jahrhunderts, Statuetten... in Bronze, („wer der Künstler sei, vermag ich nicht zu sagen". — a talapzat puttói Roccatagiiatára emlékeztetnek); Lauts, J.: Zwei Kaminböcke des Francesco Segala im Berliner Schlossmuseum. Berliner Museen LVII. 1936. S. 69—73. (Nagy Frigyes tulajdonából származnak. A talapzatokon a Pesaro-címer. — Mindkettő Francesco Segala műve, a XVI. század 60-as éveiből). i5« ^ Museo Bottacin darabjai közé tartoznak. 160 A mi példányunk és a padovai meg berlini példányok között az a különbség, hogy a két utóbbin a fej jobbra fordul, míg a budapestin balra. 181 V. ö. az egykori budapesti Kohner-gyűjtemény tűzbaktalapzatával, mely hasonló lófejű szörnyetegekből van összeállítva és fenn kosfejben végződik. (Meiler S.: Báró Kohner Adolf gyűjteménye. II. Magyar Művészet. VIII. 1932.14.1.; Az Ernst-Múzeum Aukciói. XLVIII. Báró Kohner Adolf gyűjteménye, Budapest, 1934. 300. sz.) A puttók külön előfordulnak egy olyan tűzbakon, melyet Tiziano Aspetti Vulcan ja koronáz. (Gazette des Beaux Arts. 1859. II. p. 48. Vente Delange.) Tehát már maga a talapzat különféle elemekből van összeállítva. A rájuk helyezett Herakles- és Venus-szoborral pedig egyáltalán semmi összefüggésben sincsenek, amit az is bizonyít, hogy a puttók és a főalak körvonalai egymást kölcsönösen zavarják. 162 Mind a padovai Museo Civico-ban, mind a berlini Schlossmuseumban egy Venusszobor szerepel a Herakles-bronz párdarabjaként. A Venus fejtípusa, alakja nagyon közel áll Ammannati „Terra 1- szobrához. (Firenze, Museo Nazionale, — Venturi op. cit. X/2. Milano, 1936. p. 397.) 183 V. ö. még Baccio Bandinellinek a firenzei Dómban levő Szent Péter apostol szobrával (Venturi op. cit. X/2. p. 196), melyen a pihenő láb elhelyezésében ugyanaz a vontatott bizonytalanság mutatkozik. 184 Venturi op. cit. X/2. p. 189 165 V. ö. még a berlini Kaiser Friedrich Museum terracotta-csoportjávai: Herakles agyonveri Kakust, melyet Brinckmann Baccio Bandinellinek tulajdonított. (Brinckmann, A. E.: Barock-Bozzetti. Italienische Bildhauer. I. Frankfurt am Main, 1923. S. 44. Taf. 10.; Schottmüller op. cit. I. Bd. II. Aufl. S. 156. No. 2612.) Évkönyv. .>
