Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 9. 1937-1939 (Budapest, 1940)
Balogh Jolán: Tanulmányok a Szépművészeti Múzeum régi szoborgyűjteményében. II
hogy Niccolo Marcello érmei és egyéb állítólagos arcképei 1 '' már nem mutatnak ilyen nagyfokú hasonlatosságot. 1 ' 3 Mellképünk stílus tekintetében sem áll messze Niccolo Marcello sírszobrától, mely Pietro Lombardi műve. Hasonló stíluskapcsolat fűzi Lombardi másik művéhez, Pietro Mocenigo (108. kép) álló szobrához is (S. Giovanni e Paolo, a dogé síremlékén). Közös valamennyin az idős arcvonások erős hangsúlyozása, kiemelése és ezzel ellentétben az egyéb részletek, a dogé föveg és palást egyszerű, összefogó mintázása, ami a markáns, időszántotta fejek hatását jelentékenyen növeli. A mellszobor azonban, különösen annak arcformái lágyabban és részletezőbben vannak mintázva, ami nemcsak a puhább anyagnak, a terrakottának tulajdonítható, hanem annak is, hogy valószínűleg halotti maszk után készült. Ez magyarázza a szemek beesettségét és a fej bizonyosfokú hátrahaj lását is. De tekintetbe kell vennünk, hogy Pietro Lombardi arcképművészete is egyre inkább a részletezés felé haladt. Niccolo Marcello sírszobra, a Pietro Mocenigoéhoz viszonyítva, ez irányban már nagy változást jelent. Ez a törekvés még erősebben mutatkozik Andrea Vendramin sírszobrán (107. kép), melyet Planiscig 136 véleménye szerint a Lombardi-műhely valamelyik ismeretlen tagja halotti maszk után mintázott. Mellszobrunk szintén a Lombardi-műhely valamelyik naturalisztikus hajlamú, ismeretlen tagjának a műve a XV. század végéről. 137 A velencei terraferma, közelebbről Padova művészetéhez tartozik Múzeumunk Pietá-domborműve 133 (96. kép), melyet ismeretlen mestere — mint arra már Schubring is rámutatott — egy közismert bronzplakett 130 után fából faragott 134 Niccolo Marcello egyéb arcképei: érmek (Heiss op. cit. Pl. V. 3.; Paoletti, P.: L'architettura e la scultura del Rinascimento in Venezia. II. Venezia, 1893. Tav. 144. no. 14.; Venturi, A.: Museo del Palazzo Ducale in Venezia. I. Raccolta medioevale e del Rinascimento. — Le Gallerie Nazionali italiane. II. Roma, 1896. Tav. XXIV. no. 3.); festmény Gentile Bellini iskolájából, London, National Gallery [hátlapon felirat: Nicolaus Marcello Dux 1474 Bellinus F. (V. ö. National Gallery Catalogue. 1929. p. 16.). Igen kétséges azonban, hogy ez a festmény valóban Niccolo Marcellót ábrázolja-e, mert teljesen megegyezik a Palazzo Ducale doge sorozatának (Tintoretto iskolájából a Sala del Gran Consiglio-ban) Andrea Vendraminjáva! (Fot. Anderson 11.823)], végül állítólagos arcképe Tizianótól Rómában a vatikáni képtárban (Fischel, W.: Tizian. Stuttgart— Leipzig, 1907. S. 216, 242.; Hadéin, D. von: Tizians Bildnis des Dogen Niccolo Marcello in der Pinakothek des Vatikans. Repertórium für Kunstwissenschaft. XXXIII. 1910. S. 101.), amely azonban szintén inkább Andrea Vendramin fentemlített arcképéhez és sírszobrához áll közel. 135 Niccolo Marcellón kívül még esetleg szóba jöhetne Cristoforo Mauro (1462—1471) és Marco Barbadigo (1485—1486). Éremarcképeik (Heiss op. cit. Pl. I. 6., X. L; Molmenti, P.: La storia di Venezia nella vita privata. I. Bergamo, 1905. p. 425.) általános benyomásukban emlékeztetnek mellképünkre, de részletesebb vizsgálattal mégis megállapíthatjuk a vonások, különösen az orr és a száj eltérését. 138 Planiscig, L.: Pietro, Tullio und Antonio Lombardo. Jahrbuch der kunsthistorischen Sammlungen in Wien. N. F. Bd. XI. 1937. S. 108. Abb. 106. 187 Pietro Mocenigo síremlékét P. Lombardi 1481-ben fejezte be. Altalános feltevés szerint Niccolo Marcello síremléke csak azután készült (Planiscig: Venezianische Bildhauer. S. 44, 54.). 138 Leltárban: Toscan mester, XV. sz.; Schubring: Katalog der Bildwerke No. 60. (padovai iskola 1470 körül, a kompozíció Molinier I. 41. No. 73. plakett után); Balogh: Die alten Bildwerke. S. 204. (Bellano követője, vicenzai mester). 139 Bange, E. F.: Die italienischen Bronzen der Renaissance und des Barock. II. Teil. Reliefs und Plaketten. Berlin—Leipzig, 1922. No. 353. — Staatliche Museen zu Berlin. Beschreibung der Bildwerke der christlichen Epochen. (Donatello padovai követője.)
