Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)
Csánky Dénes: Szepeshelyi táblaképfestészet a XV.—-XVI. században
SZEPESHELYI TÁBLAKÉPFESTÉSZET A XV.-XVI. SZÁZADBAN 47 szent szerzetessel (páduai Szt. Antal?) ábrázolja és Szepeshelyről való. A kép azonos mérete (67x40 cm) és aranyozott mustrája 1 miatt nyilvánvaló az öt kép összetartozása. Minthogy a legutóbbi erősen átfestett tábla Szepeshelyről való, festője is szorosan közeláll a váraljai mester jellegzetes stílusához és annak műhelyében — 1490 körül — dolgozhatott, reá kell mutatnom a többi négy tábla Gyöngyösről való származtatásának tarthatatlanságára. A Gyöngyösről való képek legutóbb megtisztíttattak, mely után megállapítható, hogy a világos, tarka, zöld, piros, kék, fehér és lila színeket kedvelő egyébként nem jelentéktelen festő nemcsak formákban, úgyszólván azonos női fej típusaiban emlékeztet mesterére, mint már ismertetőjük említette, hanem a színezésben is. A Szépművészeti Múzeumnak a váraljai festő működése szempontjából érdekes, de művészi érték tekintetében kevésbbé jelentékeny sorozatai után még egy kiváló mesterrel kell megismerkednünk, aki ugyancsak a váraljai mester hatása alatt képezhette ki magát, de önálló művészegyéniséggé. Egyetlen ismert műve, a lőcsei Mária-hó oltár (14 szepesi város oltára), melynek képeit ezúttal mutatjuk be először. Az oltár többízben szerepelt már irodalmunkban. Legrészletesebben Merklas nyomán Henszlmann ismertette 2 , majd később Divald Kornél foglalkozott az oltárral és képeiről megjegyezte, 3 hogy »arra az iskolára vallanak, amelyből Szepeshely szárnyasoltárai zömének a festője került ki«. Az oltár keletkezési ideje a történelmi tradíció szerint az 1494. évi lőcsei királytalálkozóval kapcsolatos (II. Ulászló király testvérével János Albert lengyel királlyal és Zsigmond herceg kardinálissal), melynek forrása a predellán látható lengyel sas és Lőcse város címere. Helytálló Henszlmann megállapítása, hogy az oltár a 90-es évek modorára vall, és így az 1494 év az oltár keletkezésére nézve legalább is terminus post quem-nek tekinthető. A belső négy kép (115x89 cm), valamint a külső nyolc is Mária életéből meríti tárgyát. A Menekülés Egyiptomba, a Tizenkétéves Jézus a templomban ábrázolásai a váraljai mester képszerkesztésére emlékeztetnek, a Krisztus mennybemenetele e sorozatban is olyan ábrázolást mutat, mint a már tárgyalt szepeshelyi (gyöngyösi) képek egyike. Az alakok és tér viszonyának felépítésében a váraljai mester rendszerére ismerünk azzal a különbséggel, hogy festőnk már jobban benépesíti jeleneteit és gazdag külsőségekkel, díszes brokát köntösökkel, beszédes részletekkel pompázza fel képeit. Finom részletezésű női, mint erőteljes kifejezésű férfi fejeit áhítatos lelki tartalommal tölti meg. Bizonyára színezése is rokon lehetett a váraljai mesterével, de az ily irányú vizsgálatot a képeknek Storno által történt erős 1 Azonos a váraljai ciklus egyik táblájának, az Angyal megjelenése és a lőcsei Szt. Erzsébet-oltár középképének mustrájával. 2 Lőcsének régiségei. Budapest. 1878. 67—70. 1. 3 I. m. 76. 1.
