Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)

A Szépművészeti Múzeum 1935—36-ban

arról, hogy puritán, áldozatkész szellemét mindannyian átvesszük, intézetünk érdekében hasznosítjuk és ezzel állítunk az ő szellemének és munkásságának soha el nem múló emléket. Az én programmom a munka és a szeretet, helyesebben a szereteten, a kölcsönös megbecsülésen alapuló szüntelen munka. Elsősorban hazai művészetünket akarom szolgálni. Az a törekvésem, hogy töretlenül, egységesen, egy helyen mutassam be nemzeti művészetünk fejlődését. Programmom második része a külföldi anyag szakszerű szelektálása, nagynevű elődöm ilyen munkájának továbbépítése és befejezése. Elvem egyébként is az, hogy ne a Programm legyen bőséges, hanem a munka legyen eredményes. Meg vagyok győződve róla, hogy ha megnyerem munkatársaim szeretetét, ha összetartunk, ha munkánkat a kölcsönös bizalom kíséri, az eredmény nem maradhat el. Jól jegyezze meg mindenki együttműködésünk egész idején, amit most emlékezetbe idézek, hogy jelszavammá tettem a miniszter úr által nekem adományozott aranyérem köriratát : Primus inter pares. « Az új főigazgató hivatalát csak szeptemberben vette át, a Múzeum Évkönyveinek szerkesztését pedig csak négy hónappal későbben, tehát 1936 január 1-től. Ilyenformán az Évkönyvek jelen, VIII. kötete csak egy esztendőnek, az 1936. évnek tudományos dolgozatait foglalja magában. 1935. évi november hó 21-én ismertette a főigazgató munkatervét a sajtó képviselői előtt : »Az O. M. Szépművészeti Múzeum kulturális szerepe és gyűjteményeinek újjászervezési tervezeten címen. A tervezet bevezetésében méltatta Petrovics Elek munkásságát és érdemeit, majd az 1934. évi VIII. »A Magyar Nemzeti Múzeumról « szóló törvénycikkre és ennek a gyűjtemények anyagának megosztására vonatkozó rendelkezéseire mutatott rá. E törvénycikkel válik lehetővé az O. M. Szépművészeti Múzeum Régi Magyar Képtárának megalkotása. Az alábbiakban a munkatervet kivonatosan közöljük, kiemelve annak különösen a Múzeum szervezendő új osztályaira és gyűjteményeire vonatkozó helyeit : »Az 1934. évi VIII. törvénycikkre tekintettel egyik legfontosabb feladatomnak vallom, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum régi festészeti és szobrászati anyagát összegyüjtsem . . . A magyar anyagot két csoportra kívánom osztani. Az első csoport középkori táblaképfestészetünk és szobrászatunk együtt rendezendő összefüggő szakasza, melyhez csatlakozólag kívánom bemutatni a mohácsi vész után bekövetkező meddő korszakát művészetünknek, a ravatalképeken, epitafiumokon, síremlékeken, továbbá a barokkművészet emlékein, végül Kupeczky, Mányoki, Bogdány stb. művészetén keresztül egészen a XVIII. század végéig. A magyar művészet második összefüggő szakasza Markó Károlytól kezdődőleg, a »romantikus kor« művészetén át, mint egységes fejlődést fogja bemutatni a XIX. és XX. század művészetét napjainkig . . . Az új magyar művészet elrendezésénél elgondolásomnak sarkalatos pontja, hogy e lényegében összefüggő fejlődést, mint szerves, folyamatos egészet mutassam be . . . A szűkös helyi viszonyok ennek a kérdésnek eldöntésénél nem jöhetnek számításba. Helyet kell teremtenünk a kiállítandó anyag szigorú átrostálása révén. A művészi fejlődés folyamán az átértékelés mintegy állandó, szinte tudatalatti folyamat, mely együttjár az evolúció szükségességével. Ez az átértékelés bizonyos korszakokban, a gyűjtemények megújuló felállításának idején élő valósággá válik és szükségességgé, mely egyedül biztosíthatja e gyűjtemények fejlődését és annak raktárszerűség jellegétől való megóvását. Ennek az átértékelésnek éppen hely hiányában szenvedő intézeteknél a legszigorúbb tudományos és művészeti szempontokhoz kell igazodnia, egyszersmind belekapcsolódnia azokba a szempontokba, melyek a nemzetközi értékelés legszigorúbb mércéjét jelentik . . . Tervem tehát, hogy az Andrássy-úti Üj Magyar Képtár megszüntetésével az ottani anyagot a Szépművészeti Múzeumban helyezem el, illetőleg az átrendezendő modern magyar képtár anyagába osztom be . . . A szabaddá váló Andrássy-úti Üj Magyar Képtár helyiségeiben a XIX. és XX. századi külföldi képzőművészeti anyagot, festészetet és szobrászatot szeretném elhelyezni. Bár nyilvánvaló, hogy az együttrendezés és bemutatás szempontjai a modern külföldi képzőművészeti anyagra is vonat-