Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 8. 1935-1936 (Budapest, 1937)
A Szépművészeti Múzeum 1935—36-ban
A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM 1935—36-BAN Az elmúlt két év legfontosabb eseménye a Múzeum vezetésében beállott változás volt. Dr. Petrovics Elek főigazgatót, aki 1914 március 14-én történt kinevezése óta állott a Múzeum élén, a m. kir. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 12.776/1835. ein. sz. alatti rendeletével nyugdíjazta. Petrovics Elek a legnehezebb időkben került a Szépművészeti Múzeum élére, mert hiszen kinevezése után alig pár hónapra már a világháború veszedelme szakadt az országra. Az ezután következő évek sem voltak túlságosan kedvezőek a Múzeum életére, a maguk állandó nyugtalanságával és folyton újabb és újabb izgalmakat hozó légkörükkel. De még ilyen nehéz körülmények között is Petrovics Elek a Múzeum főigazgatói székében eltöltött huszonegy év alatt az O. M. Szépművészeti Múzeumot nemcsak a külföldi és a magyar művészet remekeinek egész sorával tudta gazdagítani, de azonfelül a Múzeum gyüjteménycsoportjainak végleges kialakításában, a Múzeum átrendezésében is hervadhatatlan érdemeket szerzett. Pedig ezeknek az időknek gazdasági viszonyai, amelyek mégis csak alapjai egy múzeum továbbfejlesztésének és gyarapításának, egyáltalában nem kedveztek azon programm végrehajtásának, amelyet Petrovics kinevezésekor maga elé tűzött és huszonegyéves igazgatósága alatt nagyrészben meg is valósított. Az állami dotáció, mely a békeévekben a Múzeumot a maga erejéből is képessé tette gyűjteményeinek fokozatos fejlesztésére, a háború után anynyira lecsökkent, hogy Múzeumunk helyzete reménytelenül súlyossá vált. És ekkor ennek a sorsfordulatnak idején Petrovics Elek ismét ahhoz a forráshoz folyamodott, amelynek nagy nemzeti közgyűjteményeink létüket köszönhetik, nevezetesen a magyar mecénásoknak művészetszeretetéhez és önfeláldozó támogatásához. Petrovics Elek talán elsőnek érezte meg az átalakulások, a forrongások ködébe burkolt időkben, hogy nemzeti közgyűjteményeink gyarapításában ismét a magánosoknak, a nagy műgyűjtőknek van elsősorban szerepük, és hivatalának súlyával, egyéniségének erejével az áldozatkész barátok, mecénások egész seregének megszerzésével képes volt ezeket a szomorú időket áthidalni, a Múzeumot állandóan gyarapítani és ilyen módon egy jobb jövő alapjait előkészíteni. A gyűjtemények fejlesztése mellett a Múzeum anyagának tudományos feldolgozását is célul tűzte maga elé, melyet nagymértékben meg is valósított a Múzeum »Évkönyvei«-nek kiadásával. Működése alatt a Múzeumnak jóformán minden osztálya nagy értékekkel állandóan gyarapodott. Különösen a modern magyar festészet remekeinek egész sora került az ő igazgatása alatt a Múzeumba. Ekkor kapott külön termet Székely Bertalan, Szinyei Merse Pál, Munkácsy Mihály és Paál László, ami által a XIX. század nagy magyar művészeit méltó helyre juttatta a vezetése alatt álló Múzeumban. Alatta fejeződött be a Múzeum antik osztályának rendezése, és működése utolsó évében ő indította útjára a többi állami közgyűjteményből átvett anyaggal a Múzeum egyiptomi gyűjteményének szervezését. A modern magyar és külföldi szoborgyüjtemény mai felállítása is az ő nevéhez fűződik. Az új magyar művészet törekvéseinek bemutatására felállította az Üj Magyar Képtárat. De ezenfelül tevékeny részt vett a Keletázsiai Hopp Múzeum megszervezésében, valamint a Történelmi Képcsarnok újjárendezésében is. Működésének utolsó félévét már betegágyban töltötte és a Régi Képtár olasz gyűjteményének rendezését már a szanatóriumból dirigálta. Nagy érdemeinek elismeréséül a Kormányzó Ür Őfőméltósága neki nyugdíjba vonulásakor a II. oszt. érdemrendhez a csillagot adományozta. Petrovics Elek utódjául a Vallás- és Közokt. Miniszter Ür előterjesztésére a
