Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Balogh Jolán: Jacopo Sansovino műhelyéből való szobor a Szépművészeti Múzeumban

ban a Palazzo ducale Neptunján. (15. ábra). A mi szobrunk fejtypusa ez ideáltypus sok változala közül legközelebb áll ahhoz, melyet a padovai Santo reliefjén baloldalt álló, hatalmas testű, idős férfi feje képvisel. (16. ábra) Ennek a változatnak távoli rokona Tommaso Rangonenak idealtypusba átstilizált portraitja is (Velence, S. Giuliano). Végül ugyancsak ehhez a változathoz tartozik a S. Marco egyik tribunareliefjének (Szent Márk beteget gyógyít, 17. ábra) a hátterében álló tarfejű, bozontos szakállú öreg alakja, amely nemcsak fejtypus tekintetében áll közeli kapcsolatban a mi szobrunkkal, hanem ennek gesztusát is megismétli. A fej és váll, meg a jobbkar contrapostoja itt is, ott is jóformán azonosak. Az ugyané reliefen levő S. Marco fejtypusa viszont a csomós hajkezeléshez nyújt analógiát. A fentemlített analógiák csaknem mind datált munkák,

1 így tehát szobrunk datálásához is támaszpontot nyújtanak. Keletkezésük javarészben 1540 és 60 közé esik, ez a periódus felel meg a Remete Szent Antal keletkezési időpontjának is, még pedig, tekintve a szobor fejlett felépítését, e periódusnak utolsó harmada. Sansovino oeuvrejében található bőséges összehasonlító anyag ily módon lehetővé tette szobrunk meghatározását és datálását. Hátra van még azonban egy probléma megoldása : vájjon a kivitel is a mestertől származik-e vagy ez már tanítvány munkája. Erre a kérdésre sajnos, nemmel kell válaszolnunk. A Remete Szent Antal-szoborból hiányzik Sansovino káprázatos technikai tudása, a részletek virtuóz kidolgozása. A szobor, mely kevésbbé nemes anyagból, finom kidolgozásra nem igen alkalmas mészkőszerű alabastermárványból készült, egyes redők ércszerűsége ellenére is valahogy még magán viseli az agyagbozzetto összefoglaló, sommás mintázási jellegét, amely benyomás az anyag barnás tónusa által is fokozódik. A kidolgozás kissé száraz, élettelen volta, a fejtypus, mely ugyan a Sansovino-léle ideállypust követi, de hiányzik belőle a mester műveiben rejlő vitalitás és a részletformák ötletes gazdagsága, nemkülönben a mintázásban ittott észlelhető gyengék határozottan tanítvány kezére vallanak. Hogy azonban Sansovino számos tanítványa'

2 közül ki végezte a szobor kilaragását, azt a kutatás jelenlegi állapotában nem lehet meghatározni. Sansovino iskolájának működése, sajnos, még nincs tudományosan feldolgozva. Planiscig nagy munkája csak néhány vezető mesterrel foglalkozik. A velencei szobrászat fejlődésének részletkérdései még megoldatlanok, anyaga pedig jórészben publikálatlan. Szobrunk fejtypusát ugyan némi rokonság fűzi össze Sansovino legtehetségesebb tanítványának, Alessandro Vittoriának a velencei S. Francesco della Vignában 1 1537—44. S. Marco tribunareliefjei ; 1540—45. Loggetta szobrai; 1546—69. S. Marco sekrestyeajtaja; 1550—52. S. Marco evangélistái ; 1554. Tommaso Pangono-portrait; 1554—56. Neptun ; 1556—61. Venier-síremlék ; 1556—63. Padovai relief (v. ö. Planiscig op. cit. S. 361—386). - V. ö. Vasari (VII. p. 510) : . . . «allevô molti discepoli, facendo quasi un seminario in Italia di quell'arte : fra quali furono di gran nome Niccolö Tribolo cd il Solosnieo, íiorenlini; Üanese Cattaneo da Carrara toscano, di somma eccelcnza, öltre alla scultura, nella pocsia ; Girolamo da Ferrara ; Jacopo Colonna, viniziano ; Luca Lancia da Napoli ; Tiziano da Padova ; Pictro da Salô ; Bartolommeo Arnmannati, iiorentino, al présente scultore c protoHiastro did Gran Duca di Toscana; ed ultimaniente Alessandro Vittoria da Trento, rarissimo ne' ritraüi di marmo ; ed Jacopo de'Medici bresciano.»