Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Venturi, Adolfo: Adatok a budapesti Szépművészeti Múzeum katalógusához

ADATOK A BUDAPESTI SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM KATALÓGUSÁHOZ Negyven év óta látom, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeum, melyet olykor-olykor felkeresek, mint fejlődik mind szebbé és nemesebbé, mint ahogy az élettől duzzadó növény minden tavasszal nagyobb és nagyobb lombkoronára tesz szert. E múzeumban világosan érezhető, hogy a magyar kultúra az ízlés nemesítésére a művészetnek méltó székhelyet akart létesíteni, és a magyarok, híven Hollós Mátyás hagyományaihoz, aki megnyitotta Magyarország kapuit az olasz renaissance előtt, e nagy intézetükben az első helyet az olasz művészetnek juttatták. A tisztelet és barátság jeléül, melyet törekvéseik, tanulmányaik és a főigazgató, Petrovics Elek szíves előzékenysége iránt érzünk, ajánljuk fel ezt a kis cikket, mintegy kiegészítésképen a kiváló képtár katalógusához. A budapesti Múzeum olasz vonatkozású problémái között egyike a nagyobbszabásúaknak az a kis női mellkép, melyet Frizzoni Marco Marzialenak tulajdonított, s melyben én a cremonai iskola munkáját láttam, Berenson pedig Antonello da Messina müvét. Es valóban Antonello művészetének jellege nyilvánul meg az energiával telített típusban éppúgy, mint a formák sematikus szabályosságában, de nem erősebben, mint a bécsi Auspitz-gyüjteménynek abban a csodálatos szerzetes-portraitjában, melyben Lorenzo Lotto művészete a tiszta anionéiba nizmus jegyében jelenik meg. Ez a hatás jut kifejezésre a geometriai formákkal való konstruálásban, a fej synthetikus reliefjében, valamint a fülnek és a fehér tunika kristályos redőinek prizmatikus modellálásában is. A forma tömött teltsége és kikerekítettsége Lotto értékes fiatalkorának egyetlen más munkájában sincs így hangsúlyozva, a színezés viszont már teljes mértékben mutatja későbbi műveinek ragyogó íblyékonyságál, mely tipikus nála. S nyilvánvalóan lottesque jellemvonásokat találunk a budapesti képen is: a kiélezett redőket, melyek Rossi püspök arcképén (Nápoly) láthatók, a tinóm violaszínt a köpenyen, melynek szövete sima, fényes, mint a lakk, az ércszerűen éles szegélyt, mely sohasem fordul elő Antonello műveiben, és a tiszta sárga színt a kékkel csíkozott kendőn. A szemhéj körvonala, mely nem olyan egységes és határozott, mint Antonellónál, sokkal közelebb áll Lotto ideges érzékenységéhez, és az áll alatti hús puha kövérsége, mely Antonello ifjú alakjainak kemény márványnyakát teljesen deformálná,