Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 5 1927-1928 (Budapest, 1929)

Dr. Hoffmann Edith: A Szépművészeti Múzeum néhány német és németalföldi rajzáról

tását. Színben, elrendezésben, sőt az egyes alakok rajzában is annyira egyezik a két kép, hogy szerzőjük azonossága nem lehet kétséges (8. ábra). A művész közeli vonatkozásai Correggióval, Parmiggianinóval és az egész pármai í'estőcsoporttal nyilvánvalóak s ez rokonvonás benne Sprangerrel, ki pármai tartózkodása idején szintén nagy odaadással tanulmányozta e művészek finom és előkelő munkáit. Művészünket azonban — mint láttuk — lényeges vonások választják el Sprangertől, ami már festményeik figyelmes összehasonlítása után is kellőképpen kitűnik, de még meggyőzőbbé válik a két művész rajzmodorának összehasonlítása kapcsán. Az ((Engedjétek hozzám a kisdedeket)) hangsúlytalan, egy tónusban tartott tollrajz, vékony vonalú és mégsem könnyed, minden élénkség nélküli, objektív rögzítése a képötletnek. Evvel szemben Spranger egyike a leghatásosabb rajzolóknak, kinek ilynemű munkáit ideges és temperamentumos pointek jellemzik, modora nyugtalan és hangsúlyozott. Rajzunk a XVII. század elején készülhetett. Az antwerpeni kéj) valamikor a a polgári kórház tulajdona volt s 184b—1872 ben két. minden komolyabb ok nélkül hozzákapcsolt szárnnyal együtt triptychont képezett. 1872-ben a darabokat ismét szétválasztották s ma mint külön darabok láthatók az antwerpeni múzeumban. Antwerpeni művész volt Tobiaá Verhaeght (1566—1631) is, Rubens rokona, ki rövid időre a 14 éves gyermek első tanítómesterévé is lett.

1 Ifjúkorában ő is megjárta Olaszországot, sőt Flórencben a toscanai nagyherceg szolgálatában nevezetes festményeket készített. 1590-ben már ismét Antwerpenben találjuk, hol a kiválóbb tájfestők közé emelkedett. Festménye aránylag kevés maradt fenn, de jól ismerjük rajzait, melyek nagyon határozott egyéniségnek mutatják. Rendszerint sziklás vidékeket ábrázol, melyek mintha kristályokból tornyosodnának fel s az előtérben szeret vihartól lesújtott fenyőket elhelyezni. Könnyed és vibráló modora folytán a századforduló legvonzóbb rajzolói közé tartozik. Múzeumunk a művész két tollrajzát is bírja, melyek közül az egyik Krisztus útját Emausba, a másik egy sziklák között kanyarodó utat ábrázol. Mind a kettő b. Podmaniczky László egykori gyűjteményéből való s b. Podmaniczky Gézáné ajándékaképen 1914-ben került a Múzeumba (1914 20 és 1914—21). Régi elnevezésük Jodocus Momper munkáinak vallotta a rajzokat, utóbb a Múzeumban ((németalföldi művész 1600 körüh) elnevezést nyertek

2 (9—10. ábra). A flamand tájfestés tehetséges képviselője volt e korban Jan Wildená (1586— 1653) is, kit van Dyck méltónak talált arra, hogy arcképét híres ((Ikonográfiájá))-ba besorozza. Wildens már Rubensszel való kapcsolatai révén is figyelmet érdemel. Rubens asztaltársaságának tagja volt s esküvőjénél a mester tanuként szerepel. Körülbelül 1618 óta Rubensnek állandó munkatársa volt és a mester számos festményének tájképi háttereit és csendéleti részleteit ő készítette el. Általában 1 F. M. Haberditzl : Die Lehrer des Rubens. Jahrbuch d. K. S. d. A. K. XXVII. 1908. 162., 1Ü7. L 2 Grafikai kiállítás 1917-ben. B. Podmaniczky László grafikai gyűjteménye. B. Podmaniczky Gézáné ajándéka. 1. és 5. szám.