Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 4 1924-1926 (Budapest, 1927)
Dr. Hoffmann Edith: A Szépművészeti Múzeum néhány olasz rajzáról
halotti leplet, melyből rózsák fakadnak. A szép rajz Maratta késői korának egyik nagy kompozíciójához, az urbinói székesegyház Albani-kápolnájának oltárképéhez készült tanulmányul. E festményt Gianfrancesco Albani, azaz XI. Kelemen pápa rendelte meg a művésznél, ki azt 1707-ben festette meg. Ez adatokat részben Bellori mondja el, részben Girolamo Frezzának a kép után készült metszetéből (48. ábra) értesülünk róluk, ki még azt is említi, hogy Maratta 1707-ben, a festés évében 83 éves volt. Mivel e metszet Marattának a pápához intézett ajánlásával készült díszlap, a rajta olvasható adatok megbízhatóságában kételkedni semmi módon 48. ábra. G. Frezza metszete G. Maratta kompozíciója után. sem lehet. Sem az évszámot, sem a megrendelő személyét tekintve, nem helyes tehát Voss véleménye, ki a képet így említi : «Assunta, nach 1700 für die Kapelle Albani von Innozenz XII. in Auftrag gegeben». 1 A festmény, úgy látszik, eleinte fölül félkörűnek és magasabbnak volt tervezve, mint ahogy utóbb kivitelre került s a kompozíció maga is lényeges átalakuláson ment át. Ugyancsak XI. Kelemen pápa nagyarányú vállalkozásai közé tartozott, hogy 1703-ban újra felvette a laterani templom középhajójának befejezésére irányuló terveket és befejezéshez juttatta a munkálatokat. A középhajónak Borrominitól 1 Voóó : Id. m. fi02. 1. Szépművészeti Múzeum Évkönyvei. IV. -1 á