Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 3. 1921-1923 (Budapest, 1924)

Éber László: Alabastrom epitáfium a pécsi székesegyházban

párkányos lábazata, melyet középen levélkoszorúba illesztett üres címerpajzs díszít. A pajzstól jobbra-balra domborművű jelenetek: balra Éva teremtése, Isten intelme az első emberpárhoz ; jobbra a bűnbeesés és Ádám és Éva kiűzése a Paradicsomból. A két-két jelenetet mi sem választja el egymástól : tágas, sziklás táj foglalja magában az első emberpár drámájának kevés szereplőjét. A lábazat fölött levő alacsony, predellaszerű részt az angyali üdvözlet jelenete díszíti, igen gazdag keretben, amelyet szalagnál fogva kétoldalt egy-egy álló gyermekangyal tart. E predellaszerű rész két végén előre ugrik, talapzatul a reáhelyezett díszes, fedéllel, két-két füllel ellátott edény számára. Ezen edények testét egy-egy dombormű díszíti : jobbra Jézus körülmetélése, balra Krisztus megkeresztelése. Az edények mögött egy-egy hornyolt félpillér emelkedik, sajátságos, függő fejekkel, — mint hangsúlyozott építészeti jelentőségű kerete annak a domborműnek, amely az egész emlék középponti, terjedelemre nézve is legjelentékenyebb része. A 64 cm magas dombormű a pásztorok imádását ábrázolja. Népes, mozgalmas jelenet, gazdag építészeti környezetben, a két alsó sor és még inkább a díszedények többé-kevésbbé lapos dombormüveivel szemben erősen plasztikus alakokkal. Gyámokon nyugvó, előugró párkány zárja le fölül az emléknek e középső, plasztikai szempontból fő részét. A párkány fölött azonban az alsó részek aránylag szigorú tektonikus alkatához képest szabadabban elrendezett részek következnek : kétoldalt köríves, fölül derékszögű keretben ismét nagy, népes dombormű, Krisztus a kereszten a két lator között, az előtérben lovasok, közöttük Longinus, a Megváltót sirató szent nők és János evangélista, a háttérben Jeruzsálem városának képe. A dombormű keretének köríves részén kétoldalt egy-egy női alak ül ; a baloldali könyvet, a jobboldali horgonyt tart kezében, nyilván a Hit és Remény személyesitései. E domborműves részen fölül még, hátra helyezve, keretes korong következik Krisztus feltámadásának domborművével, a korong fölött pedig talapzaton álló karcsú gúla, amely mintegy kisugárzásképen hangsúlyozza az egész kompozíció uralkodó irányát, az erőteljes vízszintes osztások ellenére is érvényesülő magassági kiterjedést. A domborműnek eszmei összefüggése könnyen érthető : a megváltás története, annak előzményével, az eredendő bűnnel, fő eseményeivel : az incarnatióval és a Megváltó halálával. Legfölül a feltámadás domborműve, amely a XVI. század óta szinte állandóan előfordul az északeurópai síremlékek e helyén, a megnyugtató remény kifejezése. Itt, Krisztus sarkophagjának mellső lapján, a cethal torkából menekülő Jónás domborműve a feltámadás ótestamentumi előképére utal és a középső dombormű mellé helyezett díszedények ábrázolásai is, a circumcisio és keresztelés, megpendítik az ó- és újszövetségi törvény párhuzamát. A pécsi emlék nem az olasz művészet alkotása, ahogy Gerecze vélte és nyilvánvaló, hogy a rokokó művészethez sincs semmi köze. Keletkezése Esterházy püspök korát sokkal megelőzte : németalföldi munka a XVI. század második feléből. Robert Hedicke, akinek alapvető tanulmányokat köszönhetünk a németalföldi renaissance művészetre vonatkozólag, behatóan jellemezte e művészet