Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 3. 1921-1923 (Budapest, 1924)

Hekler Antal: Leonardo és az antik művészet

pályáján Bártfán ránk maradt levelei és igen jellegzetes, ha nem is korszakalkotó munkái alapján 1490-től 1530-ig nyomon követhetünk. Ez a rendkívül vonzó egyéniségű festőnk 1512-ben Lőcsére költözött s a Pál mester műhelyéből kikerült szárnya soltárok közül nem egyet díszített festményeivel. Többek közt Henkel János lőcsei plébános szent János oltárát, amelynek szárnyképei közül Salome táncát és Heródes lakomáját, felfogásuknál és előadásuk módjánál fogva az első magyar genreképeknek tekinthetjük. A XVI. század húszas éveinek elején a reformáció szele felvidéki városainkban már ugyancsak érezhető. Az oltárfestőknek mind kevesebb munkájuk akad. Stanczel Theofilusz, aki családi bajokkal is küzd, Lengyelországban keres munkát s Biecs, Lasszel és Jaroszlaw városokon át végül Lemberg!) e készült, ahol 1531-ben valószínűleg meg is halt,

1 Lőcsei Pál mestert Stoósz Vid német életrajzírói az utóbbi tanítványának tartják, holott inkább valószínű, hogy pályatársak voltak s egy iskolából kerültek ki, még pedig abból, amelynek virágzása alsómagyarországi bányavárosainkban a XV. század dereka táján kezdődik. Régente Magyarország keleti felét nevezték Felső- s nyugati részét Alsómagyarországnak. Alsómagyarországi bányavárosaink tehát a szepességiekkel szemben Besztercebánya, Selmec- és Körmöcbánya s többi kisebb, itt fekvő városaink voltak. Ezekben a városokban a XV. század második felében és a következő elején művészetünknek fejedelmekkel vetekedő pártfogói akadtak az ú. n. bányapolgárok soraiban, akik közül egyik-másik főúri családunk is kikerült, mint pl. a Thurzóké. A besztercebányai vártemplom 11 in széles és 20 m magas főoltárát 1494-ben kezdték el faragni. Szekrénye cédrusfából készült, szobrai Mária halálát ábrázolták, mint Stoósz krakói főműve ; befejezésére, vagyis valószínűleg aranyozására és festett díszítésére 1505ben Újbányái Mihály egymagában 1000 forintot hagyományozott.

2 Az oltár magasztalásával írott emlékeink még a XVIII. században sem győznek betelni. Sajnos, a templomot tíz más oltárával együtt 1760-ban tűzvész pusztította el. Hogy mily jeles művek lehettek a besztecebányai templomban, erről a tajói szent Jánosfej (5. ábra) tanúskodik, mely innen került ki, ma a besztercebányai múzeumban látható s bízvást az európai fafaragás legkiválóbb termékei közé sorozható. A besztercebányai vártemplom régi oltárai közül csak a templomhoz fűzött kápolna szent Borbála oltára maradt ránk, Pál mester műve, aki 1500 körül Lőcsén telepedett le s itt 30 éven át valóságos oltárgyár élén állott, amely 3—4 vármegyénk templomait szinte elárasztotta ilyfajta munkákkal. Hogy mily elsőrangú mesterek mellett indult fejlődésnek, arra a tajói szent János-fej enged következtetést, hogy Stoósz Vidre emlékeztető jellemvonásai inkább a tanulótársra, mint tanítványra vallanak, erre a Selmecbányái szent Katalin-templomból fönnmaradt három szobor bizonyságunk, amelyeket bízvást Stoósz legkiválóbb és legjellegzetesebb munkái közé sorozhatnánk, ha nem múlnák felül plasztikus felfogásukkal és ennek előkelőségével magát a világhírű mestert (6. ábra). Már Ipolyi is ama sejtelmének adott kifejezést, hogy Stoósznak bányavárosaink mű1 Ábel Jenő: Mütörténeti adatok a XV—XVI. századból. Történelmi Tár, 1884. 525. 1. 2 Ipolyi Arnold : Schematismus Hisloricus Diocesis Neosoliensis, 1876, 128. 1.