Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 3. 1921-1923 (Budapest, 1924)

Divald Kornél: Felsőmagyarország gótikus szárnyasoltárairól

A háború folyamán még csak Zemplén vármegye északi felét volt módomban bejárni, a szárnyasoltárok szempontjából negatív eredménnyel. Gömör vármegyei kutatásaim, amelyeket 1913-ban árvizek akasztottak meg s amelyek befejezését a következő évben a háború kitörése siettette, szintén nem jártak sok sikerrel. Ennek a vármegyénknek még ma is 82 kimutathatóan középkori eredetű temploma van, amelyek egyéb analógiáink alapján ítélve valamikor tele voltak szárnyasoltárokkal. A reformáció nyomában azonban ezek ott, ahol Kálvin hite terjedt el, a reformátusok puritanizmusának estek áldozatul. Luther követői jórészt nem bántották ilyfajta emlékeinket. Amikor azonban templomaik a XVII—XVIII. században ismét a katholikusok birtokába kerültek, a már meg sem értett szárnyasoltároknak a diadalmas ellenreformáció barokk-pompájú oltárai miatt nem volt maradásuk s mint általában Felsőmagyarországon, csak oly helyeken hagyták meg ezeket, ahol új oltárok alapítására nem telt. Gömör megye kis városai közül mindössze Nagyrőcze szentélyének gótikus róm. katholikus plébániatemploma őrizte meg egykori szárnyasoltárát. Ennek a 320 cm széles oltárnak szekrényében azonban már nem találjuk meg az eredeti szobrokat, s festményeit is átmázol Iák. A képek a szekrényfeleken egy ferencrendi szerzetest kezében bilinccsel s egy szent püspököt ábrázolnak. A szárnyképek egy ismeretlen szent vértanuságát : elfordulását a bálványimádás tói, ostorozását, lefejezését és sírbatételét örökítik meg. Sokkal jobb karban maradt fönn a hizsnyói róm. kath. templom főoltára, amelynek pusztán orma enyészett el. Szekrényét az angyali üdvözletet ábrázoló két szobor tölti ki, térdeplő alakok, igen beszédes mozdulatokkal, előkelő tartással, de nyers kivitelben. A dombormű jó minta után készült, de épenséggel nem művészi munka. A szárnyak és a predella sem vallanak kiváló mesterre. Mint a falusi templomainkban nagyszámmal fönmaradt XIV—XV. századbeli falképeink zöme, felvidéki kisvárosainkban időről-időre tanyát ütő valamelyik vándor piktorunk keze alól kerültek ki, aki azonban jó iskolába járt. A képek stílusa szepességi ilyfajta emlékeinkkel mutat szoros rokonságot s egyik-másik alak típusa szinte vonásról-vonásra a szepességi oltárok festményein ismétlődik. Nyitott állapotában a 320 cm széles hizsnyói oltár szárnyait párosával s egymás alatt, balfelől az angyali üdvözlet és Mária látogatása, jobbfelől a három napkeleti szent király hódolatát és szent György küzdelmét a sárkánnyal (Lábra) ábrázoló festmények díszítik. A külső képek a szárnyak egész hosszában egyfelől Krisztust a Kálvárián, másfelől a Levételt a keresztfáról ábrázolják, jóval népesebb kompozícióban s az előbbiek mustrás aranyozott hátterével szemben mély vonaltávlatú tájkép ölén. (2. ábra.) A három részre tagolt predella középső képén Mária koronázását látjuk, a két szélsőn térdig szent László és szent István magyar királyok alakját. Az utóbbi mellett évszám is van: 1508. Oltárunk tehát ekkor készült s ha nem is elsőrangú munka, ragyogó színezésével, művészi eszközei fejlettségével ismét csak azt bizonyítja, hogy régi képírásunk színvonala és fejlődési foka semmivel sem állott mögötte annak, amelyet a szárnyasoltárok átlagos festményei Magyarországon kívül ugyanekkor bárhol mutatnak. Gömör megyében még csak Krasznahorka várában láttam egy szárnyas-