Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 3. 1921-1923 (Budapest, 1924)

Hekler Antal: Az antik gipszgyűjtemény rendezése

Ezért választottuk háttér gyanánt az összes termekben egységesen a hideg galambszürke színt, mely a gipsz fehérségét tompítva és fekete keretbe foglalva egyben az összbenyomás előkelő nyugalmát is biztosítja. A rendezésnél mindenekelőtt a teremúriásokban rejlő s a kisebb emlékeket elnyeléssel fenyegető nagy tér veszélyeit kellett megszüntetnünk. E célból fakeretbe foglalt, tagoló vászonfalak fölállításával kisebb téregységeket, fülkéket teremtettünk, melyek egy-egy történetileg összeszemlélet számára is vannak tehát irányító tanulságai. Minthogy a márványanyag tőnushatását gipszmásolatok átfestése útján eddig nem sikerült megközelíteni, a márványalkotások gipszmásolatait — néhány készen talált, jobbára szerencsétlen kísérlettől eltekintve — érintetlenül hagytuk. Bronzszobroknál vagy oly márványmásolatoknál ellenben, melyek formakezelésükben az eredeti bronzjellegét hűen megőrizték, a gipszmásolatok bronzszínű átfestése útján igyekeztünk több 3. ábra. Bészlet a harmadik teremből. függő emlékcsoport vagy typologiai sorozat elkülönítését, valamint a fontosabb emlékek hang súlyos kiemelését lehetővé tették. A merőleges redőzessél élénkített közfalak útján egyben elegendő háttérfelületet kaptunk a klasszikus kori görög szobrászat reliefszerű alakkifejtés elvét követő emlékeinek megfelelő elhelyezéséhez. A hellenisztikus idők térben szerteágazó, mozgalmas, több nézetre szánt szobrait ezzel szemben a VI. terem középterében lazán és szabadon, háttér nélkül állítottuk fel. A helyesen értelmezett múzeumi rendezésnek, mely itt a hangsúlyozott fönézetre, ott az egymásba kapcsolódó, mellérendelt nézetek gazdagságára utal, a művészi esetben az eredeti anyaghatását megközelíteni. Ezek a kísérletek, melyek a bronz fényét és kopásait is éreztetik s melyeken a berakott szemek kísérteties merevségét a szemfehérje szürkéssárga tónusával igyekeztünk megszüntetni, mint a példák mutatják, igen jó eredménnyel jártak. Velük nemcsak változatosságot hoztunk a gyűjteménybe, hanem a kiállított emlékek fokozottabb művészi és történeti megértését is szolgáltuk. Polykletos Doryphorosának (120. sz.), Lysippos szandálját megoldó atlétaszobrának (294. sz.) s a nápolyi Euripides-fejnek (150. sz.) egész művészi értéke csak az eredeti bronzanyagba való transponálás útján bontakozik ki.