Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 3. 1921-1923 (Budapest, 1924)

Hekler Antal: Az antik gipszgyűjtemény rendezése

AZ ANTIK GIPSZGYÜJTEMÉNY RENDEZÉSE A Szépművészeti Múzeum vezetősége az intézet megalapítása után több mint egy évtizeden át nagy buzgalommal fáradozott egy nagystílű, minden kor jelentősebb alkotásait magában foglaló, hatalmas gipszgyűjtemény megteremtésén s annak elhelyezésére a Múzeum földszinti csarnokait tartotta fenn. Ennek a koncepciónak megfelelőleg a rendelkezésre álló plasztikai dotációt kizárólag gipszmásolatok megszerzésére fordították oly időben, amikor még becses eredeti alkotások megvásárlására is nem egyszer kínálkozott volna kedvező alkalom. Bode éleslátása és energiája ezekben az években fejlesztette ki hatalmas arányokban a berlini Kaiser-Friedrich-Múzeumot s Majna-Frankfurt, New-York és Boston is ez időben vetették meg immár világhírű antik plasztikai gyűjteményük alapjait. Budapest csak elkésve és megnehezedett viszonyok között állott be a gyűjtők sorába. A Nemzeti Múzeum régiségtárába ajándékként jutott s idegenekként ma is ott hányódó néhány darabtól eltekintve, az antik plasztikai művészet képviselői hiányzottak fővárosunkban. Ezen a hiányon kívánt segíteni a Szépművészeti Múzeum, midőn 1908-ban Arndt Páltól egy kisebb, de gondosan összeválogatott antik szoborgyííjteményt szerzett meg s annak rendszeres továbbfejlesztését programmjába vette. A munka meg is indult, de a sokat igérő kezdetnek csakhamar vége szakadt. A világháború s az azt követő összeomlás reményeinket hosszú időre letarolta. Eredeti plasztikai gyűjteményünk nagyobb arányú gyarapítására egyelőre alig gondolhatunk. 1914-ben, mikor a szerencsés vételek egymást követték, a velanidezzai torzó és az antik terrakottagyűjtemény megvásárlása évében még jogosan foglalkozhattunk a tervvel, hogy a Múzeum földszinti termeit a nagy lendületet vett eredeti plasztikai gyűjtemény számára tartjuk fenn, a gipszmúzeumot pedig kitelepítve az egyetemmel kapcsolatban adjuk át tanulmányi hivatásának. 1918-ban ezt a tervet is el kellett ejtenünk. Az új helyzetben gipszmúzeumunk jelentősége és értéke egyszerre megnövekedett. Kisméretű és hiányos eredeti antik plasztikai gyűjteményünk mellett fontos kiegészítő szerepet kell betöltenie. Számunkra a gipszgyüjtemény nemcsak tanulmányi anyag, nemcsak a történeti megismerés forrása, hanem egyben a művészi nevelésnek is nélkülözhetetlen eszköze. A gipszmúzeumoknak a szemléleti nevelésbe való ez az eredményes bekapcsolása — a tudományos szempont kára nélkül — az utóbbi években egyes német egyetemi városokban már megtörtént. Erlangen és Würzburg kezdeményezése után az elmúlt esztendőben új hajlékot kapott berlini gipszmúzeum is szakított fölállításában a régebben divó raktárszerű anyaghalmozás elvével. Szépművészeti Múzeumunk antik gipszgyüjteménye, mely a földszint hat termét tölti be, ha nem is versenyezhet a hosszú múltra visszatekintő külföldi gipszgyűjtemények gazdagságával, (mindössze 422 drb, ezzel szemben : Berlin 2500 ; München 1380 ; Lyon 1000 ; Heidelberg 576 drb), a görög és római szobrászat fejlődéséről a tagadhatatlan hiányok ellenére is kielégítő áttekintést nyújt. A rendezésnél, melyet az elmúlt év őszén fejeztünk be, nemcsak arra törekedtünk, hogy az emlékeket a történeti fejlődés rendjét követve mindenkor megértető kapcsolatban és összefüggésben mutassuk be, hanem egyben igyekeztünk a gipsz kellemetlenül zavaró krétaszerű anyaghatásának enyhítésével a gipszmásolatok szemléletét lehetőleg a művészi élmény magaslatára emelni.