Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 3. 1921-1923 (Budapest, 1924)

F. Takács Zoltán: Jegyzetek Munkácsy ifjúkorához

gyakorolt nagyobb befolyást. Munkácsy egyéniségének fejlesztése Than osztályrésze lett, kinek sikerült is maradandó hatást gyakorolni az iíjú művészre. Észre is vehető egy «Lieb Mihaly» névvel jelzett, cigányleány mellképét ábrázoló olajfestményén is (3 ábra), mely első pesti tanulmányai közé számítható, hogy Than Mór festészete iránt határozottan fogékony volt. Az érdekes fejlődéstörténelmi dokumentum Budapesten van Timár Soma tulajdonában. Munkácsy szerette új mesterében nemcsak a költői felfogású történelmi kompozíciók alkotóját, hanem a meleg érzésű magyar életképfestőt is. Than festményeiből, különösen bizalmasabb színvázlataiból, határozottan kitetszik, hogy alkotójuk férfias, komoly lelke olyan hangulatok uralma alatt állott, melyek Munkácsynál is egyéniek voltak. Azonkívül Than, mint Rahl Károly lelkes követője, ugyancsak a Velence-tisztelők közé tartozott. Ennek folytán is közelebb jutott hozzá a volt Szamossy-tanítvány. Munkácsy Mihály Pestre érkezése után nemsokára festett egy meglehetősen naiv kis kompozíciót. A ((Regélő honvédjét. Ezt is Than dolgozta át, mielőtt kiállításra került a Képzőművészeti Társulatnál. (Látható volt a kép legutóbb az Ernst-Múzeum 1914. évi Munkácsy Mihály jubiláris kiállításán, 18a sz. a.) 1865 januárjában Bécsbe megy Munkácsy az akadémiára. Itt sem emancipálja magát budapesti oktatója tanítása alól, jóllehet már megismerkedik Knaus egyik legnevezetesebb festményével, a «Szemfényvesztő»-vel, mely valóságos kinyilatkoztatás gyanánt hatott rá. A császárváros művészei közül azonban voltaképen csak Rahl Károly irányította tanításával. Rahl pedig Than egykori mestere volt és Magyarországon, különösen a fővárosban, rendkívül nagy elismerésnek örvendett. Munkácsy különös fogékonyságot vitt magával hozzá. Jellemző, hogy müncheni nagy képén, az Árvizén is Rahl és Than felfogása szerint értékeli a Tizian- és Rubens-féle formákat és színeket. Hivatkozhatom ezzel összefüggésben egy másik, vázlatos állapotban maradt olajfestményére is, mely korcsmában táncoló öreg párt ábrázol és az Ernst-Múzeum 1924. novemberi aukcióján szerepelt. A kép eredetiségét többen kétségbevonják. Munkácsynál a Düsseldorf óta különösen jellemző barna és szürkésbarna árnyékolást vöröses áttetsző tónusokon alapuló lazúros festés előzte meg. A müncheni korszakot lezáró nagy kompozíciónak, a «Szénásszekér»-nek mélyebb árnyalatai is még annyira világosak, hogy azok alapján nem lehetne az Éjjeli csavargók vagy a Siralomház színértékeit megérteni. Mindezek a sajátosságok pedig még a Szamossynál látott minták hatásában gyökereznek. Szamossy, Than és Rahl tanítása szervesen kapcsolódtak egymásba ; a fejlődés egyenes irányú biztos menetét eredményezték. Azok a képek tehát, melyeket Munkácsy Bécsből hazatérve festett, még semmi lényeges változást sem árulnak el a művész felfogásában. Az első jelentősebb átalakulás ugyanis Münchenben következett be, hol Munkácsy festői látása és előadása mesterének, Franz Ádámnak, drámai felfogása pedig, mint látni fogjuk, Wilhelm Kaulbachnak hatása alatt vett új fejlődési irányt.