Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1919-1920)
Lederer Sándor: Sodoma Lukrecia-képeiről
rnárjának 14. és 15. közti éjjel Sienában bekövetkezett haláláig1 nyughatatlanul, kevésbbé kiváló munkák közepette, lassankint hanyatló erőben találunk Piombino hercegnél, Volterrában, Pisában és Luccában. Nyomon követtük Sodomát egy s ugyanazon esemény ábrázolásának három különböző előadásánál s ime, e változatok mindegyike történetesen egyúttal az ő fejlődése különböző korszakainak egy-egy stílusvállozatát is jelenti : a Kestner-féle Lukrécia az első korszak közepét, a budapesti Lukrécia a másodiknak közepét, a torinói pedig a harmadiknak kezdetét. Magától értetődik, hogy ez a három példa nem adhat képet egy oly mester sokrétű képességeinek és hajlamainak egyeteméről, aki művészetének hatalmát a freskóban szólaltatja meg; mégis abban, ami bennök közös, Sodorna stílusának egészéből sokat rejtenek magukban : az alkotó tehetséget, amely könnyen teremti elevenné az eszmét; hajlamot a profán elein irányában; dús érzéket az emberi test szépsége iránt s bizonyos visszatartott szenzualizniust ; aztán a lombardiai művészet jellegének megállapodottságát típus és szín dolgában, végre rokon vonást oly művésztársak alkotásaival, akik mint Cesare da Sesto, Andrea Solari és Bernardino Luini legjavukat Leonardonak köszönik. 2 Másrészt pedig mentesek ama sokat kifogásolt fogyatkozásoktól és gyarlóságoktól, amelyek - szálíinom részletek mellett — velejárói sokszor futólagos és könnyelmű alkotómunkájának. Ami az itt ismertetett budapesti Lukréciát illeti, az — habár kissé mérsékeltebb minőségben, mert hisz nem akarjuk túlbecsülni — meggazdagítja ama szerencsés ihletű alkotásainak sorát, amelyekben ez az érzéki szépnek hódoló művész a belső átélés és a lelki feszültségek kifejezése dolgában a legmagasabb fokot érte el. LEDERER SÁNDOR. 1 Vasari tévesen l, r >54-ről keltezi Sodorna halálát s ebből következik, hogy ő, midőn tr>49 őszén életrajzai első kiadásának kéziratát sajtó alá bocsátotta, nem értesült arról, hogy Sodorna már több mint féléve meghalt volt. S Sodoma életrajzát valóban csak az 1568-ban megjelent második kiadásban találjuk meg, amelyet Vasari nagyobbrészt oly művészek életrajzával bővített ki, akik az első kiadás idejében még életben voltak. Megengedhető az a feltevés, hogy a második kiadásnak irigy és gyűlölködő versenytársaktól befolyásolt, fanyar életrajza kevésbbé méltatlan lett volna, ha az első kiadás számára, más hírforrások alapján készül. 2 tla okiratilag nem is bizonyítható, hogy Leonardo oktatásával élt, Sodorna még sem tekinthető másnak, mint Leonardo tehetséges követőjének.
