Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1919-1920)

Baldass Lajos: Albrecht Altdorfer két festménye a Szépművészeti Múzeumban

láthatóvá, s egy üres, arany háttérrel lezárt felső részre, melyben csupán a teljesen symmetrikusan elhelyezett három kereszt nyúlik felteié. Itt ép úgy, mint ott pontosan a kép közepére esik a teljesen frontálisan látott kereszt, melyen jobb vállára hanyatló fővel függ Krisztus, a lándzsájukat magasba tartó lovasok és gyalogos katonák tarka tömege félköralakban helyezkedik el a kereszt körül, Magdolna átkarolja a keresztfának alsó végét és Mária balra elől ájultan hanyatlik a segíteni kész asszonyok karjaiba. A salzburgi iskolának ez a két főműve a XV. század közepéről szerkezeti és ikonograíiai szempontból egészen elszigetelve áll az egykorú német művészetben. Csak egy pillantást kell vetnünk a bajor, frank, sváb és rajnai mestereknek 1440 és 1460 között keletkezelt, ugyancsak a keresztrefeszítést ábrázoló számos munkájára, hogy nyomban felismerjük a salzburgi képeknek magukbanálló voltát. Ennek a két kom' pozíciónak Altdorfer budapesti képével való egyezése olyan meggyőző, hogy nyilvánvalónak látszik, hogy a regensburgi mester tudatosan e két kompozíció valamelyikére vagy valamely harmadik, elkallódott salzburgi keresztrefeszítésre támaszkodott. Természetesen a regensburgi festő valamennyi részletre nézve teljesen megtartotta szabadságát. — A kompozíciót mindenekelőtt azzal tette még koncentráltabbá, hogy lebegő angyalokkal helyettesítette a két latrot, akiknek keresztjei az ismétlés következtében gyöngítették a tömegből magasan kiemelkedő crucilixusnak, mint a kép egyetlen központjának motívumát. Továbbá az egységes, mélyre helyezett nézőpont segítségével fokozta a roppant embertömeg illúzióját és az arany háttérnek kétféle festői kezelése révén nem utolsó sorban megtalálta a módját annak, hogy a kompozíciót megszabadítsa attól a sík reliefszerűségtől, mely különösen Pfenning festményéhez, de még a gráci dóm-képhez is tapad. Altdorfernek eddig három festett keresztrefeszítése volt ismeretes, a st. flóriáni oltár nagy képe 1518-ból és a nürnbergi Germanisches Museum s a berlini képtár kis képei, melyek közül az első 1526-ból van keltezve, s a második körülbelül ugyanebben az időben készült. Ami a kompozíciót illeti, a budapesti festmény mindenesetre közelebb áll a st. flóriáni keresztrefeszít éshez, mint a későbbi kis képekhez. A nagy képen a hatás zártsága mindenekelőtt — felette eredeti módon — a két lator felső testének egymás felé hajlásából áll elő, akik a magasba meredő crucifixustól jobbra és balra lóbálóznak. Az álló alakok laza, szabad symmetriában vannak ugyan elhelyezve, azonban balra Mária, János és az asszonyok, jobbra pedig a négy harcos zárt csoportja határozottan egyensúlyt tart, annál is inkább, mert a képen lényegében isokephalia uralkodik. Ellenben a nürnbergi és a berlini kis keresztrefeszítések asymmetrikusan vannak elrendezve, a képhatást már nem az alakkompozició, hanem a tér és a táj döntik 2. ábra. A. Altdorfer : Krisztus a keresztfán. (B. 30.)