Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 2. (Budapest, 1919-1920)

Meller Simon: Id. Peter Vischer Szent Kristóf szobrocskája

ID. PKTER VISCHER SZENT KRISTÓF SZOBROCSKÁJA. 23 rövid, nehéz lépést tesz előre, azonban mintha egy pillanatra meg kellene pihennie, ballába mozdulatlanul áll, földbe vert cölöpként, s a test és a (hiányzó) isteni gyermek súlyát támasztja alá. A motívum elég bonyolult: a lest jobb fele zeg-zúgos vonalával az előrehaladást s a súlyos teher alatt való oldalt görnyedést fejezi ki ; bal fele ellenben erőteljes merőlegesével az egyhelybenállást s a teherbírás biztonságát jelzi. Kar és kéz sem tétlen, sőt élénken kiséri és kiegészíti a tesl funkcióját; a jobb kéz a vándorbotot (illetve megmaradt darabkáját) szorítja, mely az oldalthajló test egyensúlyozására szolgált; a balkéz a csípőre feszítve támasztja alá a vállat, hogy a kis Jézus terhét könnyebben viselje. Az egyensúly két fontos tényezője, a testet támasztó bot s a vállra nehezedő gyermek hiányoznak; legalább képzelelben vissza kell őket helyeznünk, hogy a szobrocska kompozícióját világosan megértsük. Az összetett motívum ily logikus keresztülvitele a testrészek funkciójában az egykorú német művészetben szokatlan törekvés. Csupán Peter Vischer munkáiban találkozunk vele. A müncheni Nationalmuseum 1490-es évszámmal jelzett térdelő Agtőrője, Peter Vischer ifjúkori remekműve, ugyanezt a tendenciát mutatja. A művészi problémák e közössége az, mely a megjelenésükben annyira különböző két művet szorosan egybekapcsolja. E belső rokonságnak azonban külső jegyei is jelentkeznek. Nem annyira a marokra szorított jobbkezek formai hasonlóságára gondolok, noha a markolás ez erélyességének a késői gótika kecses kéztartásai közölt aligha leinők mását, hanem inkább arra, ahogy a művész a térdhajtás vehemenciáját mindkét esetben a jobbtérdről kiinduló feszes ruharedőkkel kifejezi. Minő újság a ruharedőknek a testfunkció szolgálatába való állítása abban az időben, midőn a drapériának a testtől független, autonom élete pl. Veit Stoss műveiben legszenvedélyesebb orgiáit üli. Az AgtÖrő a térdelésnek és teherlartásnak az ágtöréssel komplikált összetett motivumát, a Szent Kriótcf a menetelésnek és tehervivésnek kettős funkcióját ábrázolja. Amaz tisztára fizikai funkciót fejezett ki, itt lelkiek is járulnak hozzá. A szent óriás szent terhet visz ; érzi a súlyt, de komoly méltósággal hordja. A nehéz lépés, a felső test oldalrahajlása, a vándorbotra való támaszkodás, az összevont szemöldökök s a nyakszirt pompásan feszülő izmai jelzik az isteni gyermek csodás súlyát; a szent erőteljes alakja mindamellett érvényesül, a balkéz csak könnyedén helyezkedik a csípőre s a fizikai meggörnyedést a lelki erő töretlen kifejezése egyensúlyozza. Az erőlködést csupán a test jobb felének tört vonala mutatja, de benyomását formailag is kiegyenlítik a vándorbot s a balláb felszökő vertikálisai, melyek kétoldalt szegélyezték. E három vonalon épül fel a nemes alak zárt kompozíciója, melynek a gyönyörű fő méltó koronázása. Ez a fej Peter Vischer legszebb kitalálásai közé tartozik. Hajának és szakállának sűrű, dús tömegében van valami emberfeletti erő ; vad őslényszerűségét azonban klasszikus szabályosság enyhíti és nemesíti. A szakáll hullámainak szabályos ritmusa, mint végső forrásra, a görög Zeus-típusra vezethető vissza ; Vischer azonban nem onnét merítette közvetlenül, hanem a XIII. század nagy szobrászatából, melynek hatása itt nyilatkozik meg először művészetében. A vállon és fejen látható nyomok tanúsága szerint a kis Jézus a bal vállon ült