Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)

Petrovics Elek: A Szépművészeti Múzeum újabb szerzeményei

igazi nemzeti képtár hivatásának, meri saját eszközei egyre messzebb maradtak el a növekvő feladatok mögött, s a társadalom segítsége sem volt már elég erős a fejlődő viszonyokhoz képest. így történt, hogy pl. Munkácsynak igen kitűnő művei maradtak külföldön s hozzánk csak kevés került közülök. A Nemzeti Múzeum anyaga mellett második főforrása intézetünk modem képtárának azok a müvek, amelyeket az állani 1896-tól kezdve már a Szépművészeti Múzeum részére szerzett. Rendszeres vásárlás indult meg ekkor, első sorban a kiállításokon, de egyébként is. Később nemcsak múzeumunk számára, hanem általában állami elhelyezés céljára vásárolnak, s a javaslatot az Országos Képzőművészeti Tanácsnak egy bizottsága teszi. Sok anyag kerül így idővel össze, jobbára friss produkció, de a régibb művészeknek is több jeles műve, amelyek nem egy hiányát szüntetik meg a Nemzeti Múzeum egykori gyűjteményének. Kiég Munkácsy, Paúl, Mészöly, Lötz neveit említenünk' mindegyiküktől fontos sorozattal gazdagodik ebben az időben a múzeum. Ami nem történt meg, s amit el kell végeznünk, az az eddigi gyűjtésnek •muzeális szempontból való tudatos és tervszerű revíziója. Kell. hogy képtárunk minél jobb gyűjteménye legyen művészetünknek,' tükre fejlődésének, méltó kifejezője színvonalának. Egyetlen összefoglaló gyűjteményé a magyar művészetnek a miénk ; olyan tökéletessé kell tehát fejlesztenünk, amilyenné csak bírjuk. Ez nemcsak önmagunkkal szemben kötelességünk, hanem az egyetemes kultúrával szemben is, a melynek munkafelosztása ennek a feladatnak elvégzését kívánja tőlünk első sorban. Ennek az elemi igazságnak érvényt csak úgy lehet szerezni, ha gyűjteményünk anyagid gondosan átvizsgáljuk. Számbavesszük azt, amink van, megállapítjuk azt, ami hiányzik és pótlandó, s aztán rendszeres gyűjtést végzünk, még pedig úgy, hogy nemcsak azt ragadjuk meg, ami kínálkozik, hanem keressük és nyomozzuk is azt, amire szükség van. Ez a munka azonban, amelynek teltétele a szempontok állandósága és a működés folytonossága, igazán muzeális feladat, melyet bármily tiszteletreméltó bizoltság sem oldhat meg: csak maga a múzeum végezheti azt el, s kell is, hogy elvégezze. A szerzemények nagyobb sorozata tanúsítja azt a szándékol, hogy teljesítsük ezt a nagy és hálás kötelességet, amelynek elvégzése egyúttal előmunkálata művészetünk irodalmi feldolgozásának. Szerzéseinknek néhánya nem mond elvileg újai, de jeles műve elsőrendű művészeinknek. Legkiválóbb művészeink eeuvré-jének java darabjait igyekeznünk kell megszerezni még akkor is, ha olyan típushoz tartoznak vagy a művész munkásságának olyan idejét jellemzik, amely gyűjteményünkben «mar kielégítően képviselve van». Ezeknél a művészeknél nem lehel csak a szükségesre szorítkoznunk, arra, ami fejlődésük áttekintéséhez és jelentőségük megértéséhez szigorúan kívántatik. Egy Munkácsyt, Paált vagy Székelyt - hogy csak halottakat említsünk — műveiknek nemcsak jellemző példányaiban kell bemutatnunk, hanem fel kell ölelnünk egész munkásságuk javát, éreztetnünk kell tehetségüknek egész fényét és gazdagságát. Jeles müveiknek sorozata lehel legtermészetesebb központja és egyúttal fő vonzóereje