Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)

F. Takács Zoltán: Hollósy Simonról

okozta Hollósynál is a meghasonlást a világgal, amivel pályafutásának első korszaka zárult, Naivitásából soha kijózanodni nem akaró lélekkel várta, hogy művészete visszhangot keltsen, népszerű legyen, magával ragadjon másokat is. Iskolája meg is hozta ezt a sikert, de képei, melyeken oly kimondhatatlan szeretettel és elmélyedéssel dolgozott, nem kerültek jelentőségüknek megfelelő helyre. Kis pénzért mentek el. Rejtett életet éltek. Már-már úgylátszott, hogy túl is élték magukat. A legifjabb generációban meg is volt a hajlandóság arra, hogy napirendre térjen fölöttük. Ujaknak nevezett művészeti hitvallások kezdték háttérbe szorítani őket. De arra kellett ébrednünk, hogy az idegenből hozzánk átültetett palánta sokkal kevesebbet ad, mint amennyit igér. Az idők pedig szomorúan változtak. Nemzeti egyéniségünket és művelődésünket egyre nagyobb küzdelemre utalták a világesemények, minden irányban és minden téren. Ereznünk kellett, hogy ha nem elégszünk meg Potemkin-falvakkal, hanem igazi magyar művelődést, magyar művészetet akarunk teremteni, fel kell kutatnunk, még pedig sürgősen, a magunk egyéniségében gyökerező értékeket. Aki előbb nem tudta, annak is meg kellett tanulnia, mit jelentenek számunkra azok. kik a magyar szellem küzdelmében az első sorokban véreztek. Ilyen szempontokból lett újra nemcsak fontossá, hanem sürgőssé is a Hollósy Simon ügye. - Es ekkor jöttek is az oroszok. * * ¥ Hollósy Simon Máramarosszigeten látta meg a napvilágol 1857 február 2-án. Azaz hogy bizony nem sokat látott belőle jó ideig. Két éves koráig lefüggönyözött ablakok mögött tartották, sötét szobában, mert állandóan fájl a szeme. Attól féltették, hogy teljesen elveszti látását. Bizarr játékot űzött vele a sors. Az éleslátásban, beható megfigyelésben és a legparányibb részlelek hajszálfinom visszaadásában párját ritkító művészt csecsemőkorában a vakság fenyegette. Es a rejtett törvényszerűségek különös erejével hat, hogy a család a gyermeket a nagytekintélyű rokon és kitűnő orvosnak, Ábrahám Sándornak tanácsára sorsára hagyja. Meg is gyógyul csakugyan magától. A csecsemőkori veszedelmes betegségből mindössze annyi emléke marad, hogy mai napig is kancsit és egyik szemével nem lát oly élesen, mint a másikkal. Meg kell jegyeznünk mindjárt e helyen azt is, hogy Hollósy Simon apátólanyától egyaránt tiszta örmény vért örökölt. Ennek az igen tehetséges keleti fajnak néhány szélsőséges tulajdonsága erőteljes formában nyilatkozik meg benne. Az örmény kereskedő gyakorlati észjárásából ugyan egy szemernyivel sem dicsekedhet, de a keletiek vérmérsékletét egyáltalában jellemző hajlam az egyoldalú erős kilengésre valóra vált az ő esetében is. A csecsemőkorában sorsa felett döntő fatalizmus sem maradi nála pusztán kívülről irányító tényező. Nagy Szépművészeti Múzeum évkönyvei. I. 20