Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)

Éber László: A pozsonyszentgyörgyi oltár

nek szárnyrészei, csak egy nagy szekrénye, amelyet a Mindenszentek népes, sói zsúfolt domborműve foglal el, míg a predella üregében a négy egyházatya ülő alakjai láthatók. Más a fölső rész:-zárt dombormű helyett a kereszten függő Krisztus szobra emelkedik, vérét kelyhekben fölfogó két lebegő angyallal, a kereszt lábát átkaroló Magdolna, két oldalt Mária és János alakjával. Mindez oszlopok között foglal helyet és általában a pozsonyszentgyörgyi pillérek szerepét itt oszlopok veszik át, szinte fantasztikus gazdagságban. Nagy szerepet játszanak a delfinek, amelyek amott nem fordulnak elő: jellegzetes hajlásúkkal ezek adják az átmenetet a két oldalt helyezett alacsonyabb oszlop és a fő rész párkánya között, delfinek kötik össze a fölső rész oszlopait és emelkednek csúcsban a magasba, ahol táblát tartó angyal fejezi be az egészet. Az architektonikus és díszítő, elemek eltérő alakítása mellett azonban félreismerhetetlen a két mű fölépítésének, szerkezetének, arányainak hasonlósága. Olt. a predella talapzatait ékesítő díszedények, itt a pajzsokat tartó angyalok funkciójukban épúgy megegyeznek, mint a fölső rész pilléreit, illetőleg oszlopait összekötő füzérek amott és delfinek itt. Mindenesetre a legfeltűnőbb a két oltár szekrényeit díszítő vastag füzérek egyezése, amely az egymást keresztező hajlások számára is kiterjed. Ámbár Altmünsterben a füzérek leveleit több gyümölcs tarkítja, azok sajátságos,, éles, , borzas kifaragásának módja azonos és mindkét helyen ugyanígy indulnak ki a lelógó részek a körülcsavart fonatokból. De ezenkívül is a részletekben sok az egyezés. Ahogy például a lovas Szent György kendőszerü fejdísze lobogva köti össze az alak fejét a fával, úgy a kereszt lábánál térdelő Magdolna kendője mintegy széltől lengetve az oszlopig ér, A fölső részek álló alakjai nemcsak elhelyezésekben, optikai szerepökben hasonlók, hanem alkatukban, testük, hajtásában, ruhájuk mozgalmas, ívszerű redőzetében is. Az altmünsteri szentek sokaságában reáakadunk Szent Katalin és Borbála mására is. Kétségtelen, hogy a két oltár a legszorosabb műhelyi összefüggésről tesz tanúságot. Az altmünsteri kőoltárral hozta összefüggésbe Hans Tietze a Melk melletti Mauer község templomában levő fából faragott érdekes szárnyasoltárt

1 (2. ábra). Itt is a szobrászatnak a késő középkor értelmében való gazdagsága, kifejező ereje egyesül a déli díszítő elemek pazar fölhasználásával. Az oltár szekrényének alsó részéhen zsúfoltan elhelyezett szentek rajongón, szinte izgatott áhítattal tekintenek fölfelé a gomolygó felhők, mozgalmas angyalsereg közepette trónoló Madonnához. A szárnyak domborműveinek hatása nyugodtabb, egyszerűbb, •— azért Tietze más kéznek tulajdonítja azokat, holott a XVI. század első negyedében sok alkalommal föltűnő jelenség, hogy a domborművek, mint a festészet .és grafika új stílusához alkalmazkodó síkábrázolások a középkori formákhoz erősebben ragaszkodó szobormüvekkel némi ellentétben állanak. Tény, hogy 1 Österreichische Kunsttopographie, Band III. Die Denkmale des politischen Bezirkes Melk (Bécs, 1909), XIX. 1.