Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 1. (Budapest, 1918)
Éber László: A pozsonyszentgyörgyi oltár
Az az előkelő hely, amely az impozáns nagyságú, gazdag szobrászati díszszel pompázó oltárt emlékeink sorában megilleti, az eredet és kor, illetőleg a művészeti hovatartozás kérdésének tisztázását annál inkább megkívánja, mert Pasteiner nagy általánosságban tartott megállapítása helyesbítésre szorul. A felsőolaszországi tavak midiékéről származó kőfaragók és szobrászok, a már a régibb középkorban emlegetett maeótii comacini utódai, nemzedékről-nemzedékre átszálló örökség gyanánt űzték az ősi művészetet vagy mesterséget. Vándorlási és vállalkozási kedvük, alkalmazkodó természetük, gyors és ügyes, tetszetős munkájuk szűkebi) hazájuk határán túl messze földön is keresetté, kedveltté tette tevékenységüket, (lomo vidékén kívül főleg a Luganói tónak ma a svájci Ticino cantonba eső környéke bocsájtott ki rajokat. ((Olaszország valamennyi fővárosában, Németországban és Németalföldön, Angliában és Dániában, Ausztriától egész Magyarországig, Lengyel- és Oroszországig, mindenütt ticinóiak voltak azok, akik majd mint ügyes díszítők, majd magasabb tevékenységben dicsőséget és előnyös helyzetet szereztek maguknak, sőt némelyikük európai hírnevet is» — mondja Ralin. 1 Otthon is a jelentékeny munkák egész sora kínálkozott számukra. A XIV. század végén a milanói székesegyház, az Észak csúcsíves építészetével összefüggő nagyszerű mű megindítását nyomon követte a comói székesegyházé. Mind ennek, mind amannak építése, díszítése még a XVI. századba is átmegy és a lombardiai gótika jellemző vonásai mellett a renaissance époly sajátos felsőolaszországi alkalmazása is érvényesül rajtuk. A páviai Certosa pazar gazdagságú homlokzata a renaissance legnagyszerűbb alkotása ezen a területen. 1517-ben készüli el a luganói S. Lorenzo-teinplom főkapuja. «A homlokzaton)) mondja A. G. Meyer — «mar a legenyhébb gotizáló vonás sem jelentkezik, sem úgy mint az átmeneti stílus utóhangja, sem tudatos archaiznlusképen)). 2 E legnagyobb és egyéb, -Felső-Olaszországot jellemző kollektiv üzemű műhelyekből indult ki azoknak a mestereknek beláthatatlan száma, akik velük született ügyességüket hazájukon kívül, Európa-szerte értékesítették. Ezeknek a mestereknek és általában a lombardiai művészetnek konzervatív jelleme ismeretes és sokat emlegetett tény. Ne tévesszük azonban szem elől, hogy ez a maradiság leginkább csak a középolaszországi művészettel szemben áll fönn, míg ott, ahol ezek a ticinói és felsőolaszországi más mesterek érvényesüllek, mint újítók, mint, a modern, illetőleg az «antik» művészet hordozói léptek föl. ha épen nem is voltak úttörők, hanem inkább elsajátított eljárások, formák élelmes, fürge értékesítői. Csak így érthető meg az a nagy tevékenység, amelyet például a Luganói tó mellől, Ostenóból származó Andrea Brcgno a quattrocento második felében Kómában kifejthetett. Tanulékonyságának, ügyes ekleklicizmu1 Beiträge zur Geschichte der oberitalienischen Plastik, Repertórium für Kunstwissenschaft, III. (1880), 388. 1. - Oberitalienische Frührenaissance, II. köt. (Berlin, 1900), 20<>. I.
