Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Rózsaffy Dezső: Jegyzetek a Szépművészeti Múzeum van der Heyden-csendéletéhez

kelteni, de nem másolja a természetet szolgailag ott, ahol arra nincs szükség, vagy ahol a változtatás a festménynek előnyére van. Ezt az összehasonlítást, amely érdekes bepillantást nyújt a festő műhelytitkaiba, tovább is folytathatnók. Bennünket azonban ez alkalommal csupán egy dolog érdekel még : a fal mellett, a képsíkkal párhuzamosan húzódó márványkandalló, amelynek felső tagozata keretül szolgál egy festményhez. Ez a festmény «Diclo haláláU ábrázolja. A kandalló teljesen azonos nézetben (de más oldalú megvilágításban) előfordul az egyik korábbi Goudstikker-féle csendéleten is, azzal a különb4. P. Testa után G. C. Testa: Dido halála. Rézkarc seggel, hogy ott nem Dido máglyahalála, hanem «Iphigenia föláldozása)) van ábrázolva.

1 Ennek a festménynek Gerard de Lairesse rézkarca szolgált alapul, miként azt már Hofstede de Groot is megjegyezte. A miénkről csak annyit mond, hogy az «Lairesse modoraban» készült. Azonban a Gerard de Lairesse modorára való utalás csak a távoli stílusrokonságot jelzi avval a művésszel, akitől Jan van der Heyden e kompozíciót valójában átvette. A «Dido halala» Pietro Testa (1617—1650) képötlete, mely Giovanni Cesare Testa rézkarcmásolatában maradt ránk (4. ábra).- A rézkarcon ezt olvassuk: «Pietro 1 V. ö. Hofstede de Groot id. m. 452. 1. Iphigenia helyett Polyxenát ír, akit Achilles sírján megölnek. 2 Erre a rézkarcra Pigler Andor úr volt szíves fölhívni figyelmemet.