Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)
Fiocco Giuseppe: A Szépművészeti Múzeum Ghedi-i freskói
132 Cll'KKI'I'K I Hu CO értéket akartak tulajdonítani. Láttuk, hogy dacára a képromboló Landsknechtek állítólagos fosztogatásának, az Orsini-palota egészen Giambattista Speri idejéig tovább fennállt ősi dekorációjával együtt. S ha semmi sem zárja ki, hogy ebben a dekorációban benne volt Romaninónak az a műve, amelyről szó van az 1517-i, a Pitiglianók 80 dukátos tartozáshátralékáról szóló okmányban, sőt, hogy ez a mű az átrium nagy freskója volt, amelyről Tito Speri ír, —- másfelől azt sem zárja ki semmi, hogy éppen Romanino freskói voltak azok, amelyek a fosztogatásban tönkrementek, s amelyeket ennek folytán ezután kellett másokkal pótolni. Bárhogy is van a dolog, az 1515-ös évszám, amelyet Piglernél, Longhinál, Berensonnál látunk, érvényét veszti ; s még nyíltabb lesz az ellentét a vicenzai Montagna és a bresciai Romanino között, akik két egészen különböző időt ós egyben két egészen különböző irányt képviselnek, de akiknek nevei mégsem merültek fel minden ok és alap nélkül. De nem volna-e ez az ellentét megmagyarázva, ha nem két különböző kor között akarnók eldönteni a szerzőséget, hanem az egész kettősséget úgy tekintenők, mint ugyanazon művész stílusának két alkatelemét? S itt segítségünkre jön az újabb kutatás, amely a bresciai és bergamói művészet határára (Malpaga) állítja Marcello Fogolinót, e két művészet összeegyeztet őjét. Fogolino életének és művészetének egy még nem eléggé felkutatott periódusában jelenik itt meg előttünk s ez megnyugtató módon tölti ki azt az ürt, amely vicenzai tartózkodása (1519) és pordenoneszk periódusa (1521—-26) után kitöltetlenül áll. Nem sokkal ezután jön 1527. január 25-ének végzetes napja, a gyilkosság és a testvérével, Matteóval együtt való száműzetés ideje, amely alatt el kellett hagynia a velencei köztársaság területét és majdnem véglegesen Trentóban volt kénytelen letelepedni. 1 Az okmányok most már elég fényt derítettek korai vicenzai éveire ; bár a festő, amint Farzi kimutatta, San Vito del Tagliamento-ból származott, kimutatta Forzi ugyancsak azt is, hogy apja Vicenzában is tartózkodott és ott magának a festészet irányadó mesterének, Montagnának a házában lakott. Ilyen módon sikerült tehát a Fogolinók stílusát hozzákapcsolni Montagna művészetéhez, akinek iskoláját valószínűleg éppen a friauli Francesco Fogolino vezette tovább Giovannant onio da Pordénone irányába. Mindamellett Marcello Fogolino működéséről magáról sokat nem sikerült megtudnunk. Tudjuk, hogy 1519-ben szülővárosában dolgozott több művön, amelyek ma is láthatók a vicenzai múzeumban, S. Coronában, és S. Domenicóban ; azután Pordénone városában működik, ahol a székesegyházban hagy hátra két művet az 1523-as évszámmal ; ugyanerre az időre tehetjük azt a világosszínű, sokalakos «Haro m királyok»-at, amely a S. Bartolommeóból került a vicenzai múzeumba. A venetói periódus legfontosabb műve ez (1. ábra), amelyben a nyilvánvaló Montagnaörökségnek megfelelően szinte elefántcsontszerűen modellált alakok sora mellett, ott látjuk a középolasz hatást is, a szép kis bramanteszk tempiettóban és a sziklák 1 Kogolinora nézve lásd : Crowe & Cavalcaselle, A history of Painting in North Italy, 1912, 11. 146. és köv. old. Joppi & Bampo, Quarto contribute alia storia dell'arte nel Friuli, 1894., 27. és köv. old. — T. Borenius, 1 pittori di Vicenza, Vicenza, 1912., 211. és köv. old. A. Morassi, Bollettino d'Arte 1929. és 1930. és Hurlington Magazine 1931. (Malpaga). — A. Rusconi, Due pitture inédite di Marcello Fogolino. Quaderno della Rivista Trentina, V., 1931. — Morassi, Un ritratto del Mattioli dipinto dal Fogolino, Atti della XIX riunione italiana per il progresse delle scienze (jegyzetekkel 1558-ig), 1930.
