Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Fiocco Giuseppe: A Szépművészeti Múzeum Ghedi-i freskói

az első, aki foglalkozott a bresciai képtár két mellképével a nélkül, hogy eredetüket és kapcsolataikat ismerte volna és a nélkül, hogy megemlítette volna siralmas állapotukat ; s aki azáltal, hogy Boccaccio Boccaccinónak tulajdonította a képeket, elvezetett bennünket, nyilvánvalóan helyesen, a venetói művészet körébe és elvágta még a lehetőségét is annak, hogy bárki is firenzei művészre gondolhasson, hitelt adva Speri ékesszóló feliratának, amely persze inkább az apa emlékezetére, mint tudományos céllal készült.

1 Következik időrendben Térey Gábor, aki a Kunstchronik egyik 1921.-i számában egy jegyzetet közöl, ezúttal csak a budapesti freskókról, a nélkül, hogy eredetük kérdésével és a bresciai töredékekkel való összetartozásukkal foglalkoznék, inkább csak hogy megemlítse és megerősítse Gustavo Frizzoni élesszemű meglátását, aki a budapesti sorozatban Bartolommeo Montagna befolyását állapítja meg.- Pigler Andor, amint láttuk, ugyanebben az évben részletes tanulmányt szentel a festményeknek, amely igen hasznos a freskók történetét illetőleg. Pigler megad minden útbaigazítást a festmények megértéséhez és tanulmányozásához, s szerzőmegnevezés dolgában — hasonlóan Frizzonihoz — felismeri a Montagnával való kapcsolatokat, a nélkül, hogy egyenesen neki tulajdonítaná a képeket ; e helyett egy bizonytalanul körvonalazott vicenza-veronai iskoláról beszél, amely azonban a valóságban nem létezik.

3 Csak Bemard Berenson erősíti meg határozottan Frizzoni véleményét ; olyan határozottan, hogy miután azt előzőleg szóbelileg is közölte Térey vei, újonnan közzétett oeuvrekatalógusaiba (1932) is felvette az egyik budapesti képet, Bartolommeo Montagna neve alatt, az 1515-ös évszámmal : azt, amelyen IV. Sixtus hadvezérévé nevezi ki Orsinit ; némi pontatlansággal a tárgymegnevezésben és furcsa módon megfeledkezve a két másik budapesti freskóról éppenúgy, mint a két kisebb bresciai töredékről/* De úgy látszik, a művészettörténészek bújócskát játszanak, mert íme, Giorgio Nicodemi, Girolamo Romaninóról szóló, 1925-ben megjelent könyvében,

5 ezzel a névvel hozza kapcsolatba a ghedii freskókat, utalva arra az adatra, hogy a festőnek még 1517-ben 80 dukát kiegyenlítetlen követelése volt a Pitigliano-i gróf örököseinél ; de nem áll meg itt, hanem kapcsolatba hozva Romaninót hajdani tanítójával, a különben jelentéktelen Floriano Ferramolával, arra az eredményre jut, hogy a freskókat Florianónak tulajdonítsa, akinek művei közül igen találó analógiát mutat néhány, harcosokat ábrázoló freskótöredék a Casa Borgondióból, most Ugo da Como szenátor birtokában Lonatóban. Ezekről a freskókról lejjebb még szólni fogunk. Elérkeztünk ezzel az utolsóhoz, aki szakszerűen nyilatkozott a budapesti freskókról, figyelmen kívül hagyva a bresciai töredékeket : Roberto Longhihoz, aki hosszan kiterjeszkedik a freskókra, a felfedezés dicsőségének a mondottak után nem éppen 1 Venturi, Storia deli'

arte VIT. 4. (1915), 676. old. 2 Térey, Kunstchronik, 1921., 27. sz. :î Pigler, op. cit. 4 B. Berenson, Italian pictures of the Renaissance, Oxford, 1932. 367. old. (Montagna alatt : Budapest, Magazine, Fresco, Doge receiving Alviano, General of the Venetian Forces, 1515, ruined.) 5 Gr. Nicodemi, Romanino, 1925. 17. old.