Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 7. 1931-1934 (Budapest, 1935)

Meller Simon: Szinyei Merse Pál élete és művei

nem lehet őket megkapni. Azonkívül még egy rendelet hirdettetett a minisztériumból, mely szerint Münchenben készült képeket más országgal kiállítani nem szabad, — ezt talán még lehetett volna kijátszani, de Piloty eránt oly fekete hálátlanságot el nem követhetek. — Én tőle tanultam mindent, ő fáradozott évekig velem, mind ezért semmi köszönetet nem kíván, csak ezt, mi kötelességem.» «Nagyon örvendek, — írja vissza atyja — hogy a kiállításra csakugyan szándékozol néhány darabot elkészíteni, de igen fájdalmasan esik, hogy nem mint hazai művész a magyar osztályban fogsz szerepelni, — ezt fájlalom, de belenyugszom ebbe is, belátom, hogy Pilotynak hálával tartozol, s hogy addig, míg Münchenben vagy s ottan dolgozol, nem lehet végkép elszakadnod tőle, mesteredtül, s társaidtól, hanem azt remélem, hogy minden képen rajta lesz saját neved, s ha a Piloty iskolájában is lesz felállítva, mégis látható leend, hogy az ecset magyar s nem német. A Faunt illetőleg szinte belenyugszom véleményedbe, maradjon ez már nyugton Jernyén, remélem, újabb műveid túl teendenek rajta.» (1872. VII. 9.) Fia megnyugtatja : «Azon egy percig sem aggódj, hogy képeimen más, mint saját becsületes nevem legyen aláírva, tőlem semmi mást nem kívánnak, csak hogy képeimet a Münchner Schule-val állítsam ki, legyen meg tehát akaratuk, talán ottan is kiállóm a sarat.» (1872. VII. 28.) Július havát szorgalmas munkában töltötte, még panaszain is némi jókedvű elégedettség csillám lik át. A «Fürdőházikó»-mellett elkezdte már a «Majális»-t is nagyban festeni, pontosan úgy, ahogy a vázlaton elgondolta. Másfél hónapi intenzív munka után szinte jól esett neki, mikor július végén, épp a legnagyobb kánikulában, a jó Laci bácsi megérkezett Münchenbe, hogy Ninonékat Emsben és Berzeviczy Edmund nővérét Annát, báró Gemmingen August feleségét Michelfelden meglátogassa. «Laci bácsi, mint már írta, szerencsésen megérkezett — jelenti atyjának — s itten úgy látom, jól találta magát. Mivel itten a városban tikkasztó meleg, sőt hőség van, ma kivittem a Starenbergi tóra ; ennek gyönyörű vidéke nagyon megtetszett neki, nem tudja eléggé dicsérni s egyszóval kellemesen eltöltöttük e napot, a tarka vasárnapi publikum s sok csinos nők, szép vidék, elég szórakozást nyújtottak. Mamácskát gyakran emlegettük, mennyire tetszene neki ez vagy ama szép villa, gyönyörű kert, erdő, háttérben az Alpesek s mindenekelőtt a verőfényben sugárzó tó — melyet 15 bajor karajcárért a gőzhajón áthasítottunk.» (1872. VII. 28.) Másnap, július 19-én Laci bácsi tovább akart utazni Michelfeldre, de beleszédülvén «az iszonyú vasúti hálózat látásába*, nem mert egyedül az útnak nekivágni s elhatározta «Ersparnissaibol még egy áldozatot hozni» s kedves Pali öccsét kísérőül magával vinni. Michelfeldről aztán tovább vitte magával Emsbe, ahol Ninonnal és Edmunddal néhány kedves, vidám napot töltöttek. Visszajövőben megnézték Frankfurtot és Nürnberget, itt azután elváltak, Laci bácsi Bécsnek, öccse Münchennek vette útját. Augusztus 7-én újra Münchenbe érkezett s a mulatságos út után ismét teljes hévvel nekilátott a munkának. Benczúr ez időben a bajor királyi kastélyokban dolgozott, s műtermét átengedte Szinyeinek. Ez kiköltözött Gundelfingen Gyula atelierjéből s átment Benczúréba. Benczúr műterme az Arcostrasse 10. sz. házban volt a második emeleten s egyenesen a lépcsőházból nyílt. A tágas műteremben megkezdve állott a «Vajk kereszté-