Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

A Szépművészeti Múzeum 1929-ben és 1930-ban

van Dycknak, a nagy flamand mesternek (1599—1641) Evang. Szt. Jánost ábrázoló ko­rai kiváló festményét vásárolta meg és adta át örök letétül. Amerikában élő hazánk­fia, Boross Jenő az olasz gyűjteményt (îiam­battista Langetti (1625—1070) József a bőr­tönben álmokat fejt című festményével, a spanyol gyűjteményt, pedig Greco tanítványá­nak, Luis Tristannak (1586—1640) A három királyokat és Francisco Zurbarannak (1598— 1662) az Olajfák hegyén imádkozó Krisztust ábrázoló festményével gyarapította. Az ő közbenjárására adott ajándékul Sir Joseph Duveen is, a világszerte ismert műkereskedő­cég főnöke, egy szerelmes párt ábrázoló fél­alakos giorgioneszk kompozíciót, mely való­színűleg Girolamo Romanino korai műve, s a Benson-gyüjteményből származik. Becses gyarapodás Giuseppe Bazzani man tuai mű­vésznek (1690—1769) budapesti magántulaj­donból szerzett két képe, melyek közül az egyik Szt. Terézt egy angyallal, a másik Szt. Józsefet a kis Jézussal ábrázolja. Az előbbi dr. Baumgarten Nándor, az utóbbi Glück Fri­gyes pénzadományából vásároltatott. A modern képtár gyarapodása 1929-ben 43 mű volt. A képek közül tizenkettő aján­dékozás íegy esetben örök letéteményezés) útján jutott a múzeum birlokába, a többi részben a múzeumi javadalmazás terhére, részben a művészeti célok támogatására szol­gáló javadalomból vásároltatott. Egy jelentős művet a modern képtár a Művészeti Múzeumok Barátai Egyesületének köszönhet, nevezetesen Benczúr Gyulának azt a képét, amely a művész nővérét, néhai Edcr Ödönné, született. Benczúr Etelkát ábrázolja. A kiválóan érdekes kép 1869-ben, a művész 25 éves korában készült, tehát Benczúr mű­vészetének olyan szakából való, amely nem volt képviselve a múzeum képiárában. Az ajándékok közül kellőt kell kiemelni : mindkettő aLondonban élő magyar származású arcképfestőnek, László Fülöpnek ajándéka. Az egyiket, Rampolla bibornok-állainlitkár­nak 1900-ben készült arcképét a művész 60-ik életévének betöltése alkalmából ajándékozta, a másikai pedig, a Kormányzó úrnak 1927-ben Gödöllőn festett arcképét, melyet időközben londoni kollektív kiállításán is bemutatott, annak emlékére adományozta a művész a mú­zeumnak, hogy hosszú távollét után hazájába ellátogatott. Az ajándékozott többi képek a következők : Czóbel Béla : Virágok (br. Hatvány Ferenc ajándéka); Egry József : Önarckép napsütés­ben (dr. Artinger Imre ajándéka) ; Erős­Erbstein Andor: Külvárosi utcarészlet(Rados Ernő ajándéka) ; Greguss Imre : Női arckép (bcezkói Biró László ajándéka); Keleti Gusztáv : Erdőtanulmány (br. Hatvány Ferenc ajándéka) ; Konilóssy Ede : Műterein (Frankel Ernő kor­mánytanácsos ajándéka) ; br. Mednyánszky László: Absynthivó (br. Herzog Mór Lipót, vétele Bákosi Jenő hagyatékából). Két képet, Barabás Miklósnak Tuschek Jakabnét ábrá­zoló képmását és Girsik Józsefnek Tuschek Jakabot ábrázoló festményét, dr. Müller Rezső ügyvéd ajándékozta olyképon, hogy azok az ábrázollak gyermekeinek halála után fognak átadatni. A részint a múzeumi alap terhére, részint a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr által a művészeti célok támogatására szolgáló hitel terhére utalványozott összegekből vásárolt művek közül említendők : a) Élő művészektől : Baseli Andor : Gyümölcs-csendélet; Benedek Péter : Önarckép ; Bernáth Aurél : Hegyszaka­dék ; Bor Pál : Fürdő gyerekek ; Egry József: A tomaji öböl ; Feszty Masa : Ifjú fascista képmása ; Kernstok Károly : Őszi napfény az erdőben ; Klie Zoltán : Őrház ; Kmetty János : Csendélet; Márffy Ödön: Ablak; Medveczky Jenő: Önarckép; Budnay Gyula: Bohémek; Szőnyi István : Est Zebegényben és Vízparti jelenet, b) Elhalt művészektől : Ferenczy Károly : Testvérek ; br. Mednyánszky László : Csavargó s/ivarral ; Rippl-Rónai József: Ket­tős arckép («Apaui Piacsek bácsival vörös­bor înellett») ; Székely Bertalan : Női arckép (Kereszlélyné Szepessy Johanna) ; Weber Henrik: Kisleány, karján virágkosárral. Külföldi művésznek egy munkájával gya­rapodott a modern gyűjtemény: Napóleoné Fiumi : Verso Canonica c. festményével, melyet a vallás- és közoktatásügyi minisztérium a Budapesten rendezett olasz művészeti kiállítás anyagából vásárolt. 1930-ban a modern képtár gyarapodása 29 mű volt. A képek közül tíz ajándékozás, egy pénzadomány felhasználásával történt vétel útján jutott a múzeum birtokába, a többi részben a múzeumi javadalmazás ter­hére, részben a művészeti célok támogatására szolgáló javadalomból vásároltatott. A legfontosabb szerzemény Pu vis de Cha­vannesnak, a nagy francia művésznek Mag­dolna című, 1897-ben festett, kiváló műve volt, melynek vételárához báró esetei Herzog Mór Lipót nagyobb pénzadománnyal járult hozzá. A külföldi művészek csoportját gyara­pította még Kleinberger Ferenc ajándéka : August Peltenkofennek, a Magyarországon sokat dolgozott osztrák művésznek Vándorló

Next

/
Oldalképek
Tartalom