Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

A Szépművészeti Múzeum 1929-ben és 1930-ban

A SZÉPMŰVÉSZETI MŰZEUM 1929-BEN ÉS 1930-BAN A) A gyűjtemények gyarapodááa Az Országos Magyar Szépművészeti Mú­zeumnak és az Új Magyar Képtárnak, továbbá a Magyar Történelmi Képcsarnoknak és a Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeum­nak pénzügyi helyzete ezekben az évekb n sem javult. A gyarapításban ezúttal is a tár­sadalmi támogatásnak volt a legnagyobb része. A gyarapodás mennyiségben nem volt ugyan nagy, azonban komoly értékekkel lettek gazdagabbak a múzeum és liókin­tézclei. Ki kell omolni a Művészeti Mú­zeumok Barátainak újonnan megalakult, Egye­sülelét, mely hivatásának megfelelően, mind­járt többízben múzeumunk segítségére sie­tett és több, magyar szempontból becses festményt vásárolt meg és adott át örök letétül a képtárnak. Továbbá a Magyar Nemzeti Bank nagylelkűségét, amellyel A. Van Dyck Szent János evangélistáját meg­vásárolta és örök letétül a Szépművészeti Múzeumnak adta át, megmentve ezzel ezt a becses művet a külföldre vándorlástól. Nem egy becses darabot köszönhetünk dr. Meiler Simon nyug. c. igazgató úrnak, aki már évek óla nagy hálára kötelezi intézetünket, mert hét évvel ezelőtt történt nyugdíjbavonulása óta egész nyugdíját állandóan a Szépművé­szeti Múzeum alapjának adományozza, úgy, hogy eddig már mintegy 32,000 pengőt tesz ki adománya. Ez az összeg — az adományozó intenciójának megfelelően — részint tiszt­viselői tanulmányutakra, részint vásárlásokra fordíttat ik. A részletek a következők : a) Képtári osztály A régi képtár 1929-ben öt eredeti művel és egy másolattal (Van Dyck után Madarász Viktortól) gyarapodott. Közülők magyar művészettörténeti szem­pontból fontos Mányoky Ádámnak, II. Rákóczi Ferenc, majd későid) a szász király udvari festőjének egy női arcképe, mely Swihowska (szül. Grundmann) bárónét, az akkori lengyel arisztokráciának egy ifjú szép hölgyét ábrá­zolja. A kép, melyet Mányoky 1747-ben festett, a művész késői korszakának legjobb termé­keihez tartozik. A képet a Művészeti Múzeu­mok Barátainak Egyesülete vásárolta meg s adta örök letétül a múzeumnak, s ez a szerzés annál örvendetesebb, mert vele az Egyesület­nek sikerült egy olyan magyar alkotást az országba hazahoznia, mely eddig külföldön (drezdai magántulajdoniján) lappangott. Meg­felelő rendbehozás után ennek a gyűjtemény­nek állományába leltározhatott egy, bizonyára XVIII. századi osztrák festőtől származó kis festmény, mely Szent István királyt a Ma­donna előtt ábrázolja s melyet korábban Schatz Róbert műkereskedő ajándékozott. Értékes gyarapodást jelent Martino Piazza da Lodinak Máriát Jézussal és Szt. Jánossal ábrázoló kis képe, mely egykor a Schweitzer­gyüjtöményben volt és a bécsi műkereskede­lemben vétetett, továbbá Alessandro Mag­naseónak Várromok a hegyen c., különösen világos és színes festménye (a budapesti mű­kereskedelemből). Harmadik vásárlásként csat­lakozik Giuseppe Zaisnak Idylli tája (ugyan­csak a budapesti műkereskedelemből). 1930-ban a régi képtár nyolc képpel gya­rapodott. Egyikük sem szereztetett a múzeumi alap terhére ; valamennyi ajándékozás (örök letét) vagy magán adományból történt vétel út­ján jutott a gyűjteménybe. így Glück Frigyes kormányfő tanácsos két felsőmagyarországi ol­társzárnyat ajándékozott, melyek 1500 körül készültek és négy ábrázolást (Angyali üdvöz­let, Mária és Erzsébet találkozása, Krisztus szülelése és a Három Királyok kódolása) mu­tatnak. A Magyar Nemzeti Bank Anthony

Next

/
Oldalképek
Tartalom