Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Dr. Hoffmann Edith: Újabb meghatározások a rajzgyűjteményben

Antallal és egyebekkel. Az a kis munka, melyet most újonnan neki tulajdoníthatunk, mégis fontos darab, mert egy olyan művével hozhattuk kapcsolatba, melyet több helyen is mint egyik főművét emlegetnek.

1 A nápolyi származású Salvator Roóa (1615—73) egyike volt a barokkfestészet főképviselőinek Rómában. Katonák staffage-alakjaival díszített tájképei, vadul szenvedélyes kompozíciói jellegzetes darabjai e kor művészetének. Múzeumunk Salvator Rosa-lapjai közül ez alkalommal hármat szeretnék bemutatni. Elsősorban egy Tityos- vagy Prometheus-kompozícíót

2 (56. ábra). Tudjuk, hogy ez a téma életében többször is foglalkoztatta a művészt, amiről a római Galleria Corsini, a sienai képtár stb. érdekes képei tanúskodnak. A Tityos- és Prometheus-téma voltaképen egy és ugyanaz: mindkettő büntetése az volt, hogy májukat mindig újra és újra, az idők végtelenségéig, keselyük szaggatták ki testükből. A különbség csak az, bogy Prometheus máját egy, Tityosét két keselyű falja. Salvator Rosa körülbelül 1639-ben, rövid nápolyi tartózkodása idején, e városból Niccolö Simonelli számára, ki akkor Brancacci bíboros szolgálaiában állott, egy képet küldött Rómába, mely Tityost ábrázolta, amint a keselyűtől szétmarcangolt testtel, vérző belekkel s a szörnyű szenvedés kifejezésével fekszik egy sziklához láncoltán. Simonelli a festményt Rómában nyilvánosan kiállította s ez olt oly nagy feltűnést kellett s annyi dicséretet szerzett a művésznek, hogy a siker Rómába való visszatérésre indította őt.

3 Noha semmiféle bizonyíték sincsen rá, mert S. Rosa e festményének nyomaveszett, mégsem lehetetlen, hogy Múzeumunk rajza ehhez a festményhez készült vázlatul. Erre a föltevésre indít először is az, hogy a rajz S. Rosának korábbi stílusát mutatja ; későbbi, Carlo de

1 Rossi s egyebek számára készült Prometheuskompozícióival nem is hozható kapcsolatba, viszont korábbi idejében készült más ily tárgyú festményéről nem tudunk. Azonkívül a rajzon világosan két keselyű látható, ami határozottan Tityosra vall. Viszont nem hallgathatom el, hogy a földön fáklya fekszik, aminek nincs köze Tityoshoz. Ez lehet a téma összezavarása, lehet kompozicionális meggondolás eredménye, mert a szikla túlságosan kopár volna fáklya nélkül, de lehet Proinelheusra való célzás is, ami föltevésünket tárgytalanná tenné. De hogyan magyarázzuk meg akkor a két keselyűt? Bármint álljon is a dolog, Múzeumunk rajza rendkívüli szépségű munka, s mindenképen megérdemli ráfordított figyelmünket. Múzeumunk másik Salvator Bosa rajza (E. 10. 21a. Rosa) nem kevésbbé tonlos darab (57. ábra). Ennek hovatartozása gyűjteményünkben nem volt ismeretlen, meghatározása tehát nem tőlem ered. Csak a teljesség s a rajz érdekessége miatt teszem ill közzé. Ugyancsak Baldinucci

4 említi, hogy S. Rosa megfestette 1 L. Lan&i : Storia pittorica della Italia dal risorgimento delle belle arti (in presso al fine del XVIII. secolo. II. kiad. Bassano, 1795—96, 11,2. 118. 1. — A Nagler és ThiemeBeckei'-îë\e Lexikonok. 2 Lavírozott biszterrajz az Iisterházy-gyüjteményből (E. 10. 22). Itt is és azóta is S. Bosa neve alatt volt a rajz. 3 F. Baldinucci : La vita di Salvatorc Bosa. Venezia. 1830, 19. 1. —H. Voáá : Geschichte der italienischen Barocknialerei. Berlin, 1925, 572. 1. 4 Baldinucci: Id. m. 190. 1.