Petrovics Elek szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 6. 1929-1930 (Budapest, 1931)

Gombosi György: Pannóniai Mihály és a renaissance kezdetei Ferrarában

ban s ha ennek már csak maradványai voltak is érezhetők a Ceresben, a 10-es és 20-as évek folyamán keletkezett képeknek minden ízükben ebből az anyagból kelleti faragva lenniök. S van ennek is valami kézzelfogható nyoma. Michèle d'Ungheria-1 (legtöbbször ez Pannóniai Mihály neve az okmányokban) 1423-ban két okmány is említi az akkor Firenzében működő Gentile da Fabriano növendékei között. Colasanti nem habozik a két Mihályt azonosítani s bár Gerevich és Balogh Jolán a Gentile és a Ceres-kép közt tátongó stílusellentétre hivatkoznak ezzel az azonosítással szemben, részünkről legyen szabad Colasanti mellé államink. Természetes, hogy 1423-ban Mihály mester még nem festhetett úgy, mint a Ceres idejében, de ha a Ceresben látható nyomok, meg a történelmi lehetőségek alapján indulunk el, akkor mégsem képzelhetünk egyebet, mint hogy egy 1415 óta szereplő festő éppen a lágy stílusban, csel leg Gentile környezetében nyerte neveli etését. Ha Pannóniai Mihály régebbi működésének emlékeit fogja valaki keresni, más úton alig lesz módjában elindulnia. A «lágy stilus*), Gentile hatása lesz tehát az első fok abban a stílusskálában, amelybe Pannóniai Mihályt be akarjuk iktatni : még akkor is, ha idővel bizonyossá válna, hogy Pannóniai Mihály nem azonos Gentile 1423-ban említett növendékével De fejlődése folyamán Michèle lényegesen túl is haladt a dágy stílus)) keretein s részesévé lett annak a nagy mozgalomnak, amely humanisztikus gyökerekből indul ki s amely előkészítette Felsőolaszországban a renaissance győzelmét: a squarcionizmusnak. Manlegnáról írt szép monográfiájában Fiocco gyökerénél \eii fel a páduai renaissance kérdését és Uccello, Castagno, Lippi páduai működésén át vezeti le a toszkán behatás történetét, amely végeredményben Mantegna művészetéhez vezetett. Mantegna Fiocco szemében nem is Squarcionéből fakad, s Squarcione nem is az a szabású mester, aki egy ilyen nagy stílusmo'/galmat vezetni tudna. Kétségtelen azonban, hogy Mantegna toszkán monumentalitása melletI is megőriz bizonyos lokális alkatrészt, aminek nem megvetendő a jelent őségé : s ez Squarcionehoz köti őt. Le lehel szállítani Squarcione értékelését, de nem lehet észrevétlenül hagyni azt a stílusmozgalmat, amely Páduában a 40-es évek folyamán mindent magába olvaszt s a környékre is messze kihat. Lehet, hogy ennek a mozgalomnak nem Squarcione volt a feje: de akárki volt is, egységes stílusjellege volt ennek a művészetnek, sajátos vizuális formákkal és ornamentális érzékkel ; és megvolt a maga jól körülírt fogalomköre, amely lien már előtérbe lép a humanisztikus-archeológiái elem. Míg a dágy stilusu» gótika a naiv természel-szcntinientaliznms hangulataiban Madonnáit rózsáskertekbe ülteti, a háttérbe sötétsziluettű erdőket helyez el s a teret benépesíti finom rajzú állatképeivel, addig a squarcionizmus (nevezhetnénk «kemény stílusú)) gótikának is) a maga antikizáló képzetcsoportjait vegyíti bele minden témába és a tájképi jelleg helyébe architektonikus képtípust ültet. A squarcioneszk Madonna nagystílűén felépített kőtrónusban ül, a jelenetek márványcsarnokokban játszódnak le, amelyek, bár (dátáse-ban még gótikusak, konstrukcióikban mégis már elárulják az antikizáló ízlést. Antikos girlandok díszítik a kép