Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2007 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

KITEKINTŐ - Kolozsvári István: Bihari újdonságok. Tudósítás három új falumúzeum megnyitójáról

Egy nappal az érmihályfalvai rendezvény után, május 19-én a létavértesi Városi Könyvtár és Művelődési Ház invitálta az érdeklődőket a „Cseréptálhoz fakanál" címet viselő, „népi cserépedényekből és magyar népi viseletekből" rendezett kiállításának megnyitójára, illetve az ahhoz természetes módon hozzájáruló ételek kóstolójára. Nem egyedi a hazai vidéki programkínálatok között az ilyen jellegű rendezvény, még az sem megy ritkaságszámba, ha erre egy tájházban kerül sor. Létavértes, egészen pontosan Nagyléta esetében azonban igen nagy eredménynek számít, ugyanis a műemléki védelem alatt álló, teljesen helyreállított Petőfi u. 61. számú porta sorsa régóta kérdéses. Pataky Emőke, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal debreceni regionális irodájának munkatársa tanítványaival, debreceni műszaki főiskolás hallgatókkal mérte fel és dokumentálta az épületet, még 1993-ban. Műleírásában a következőképpen fogalmaz róla: „A 20. század elején épült módos gazdaházak alkotta rendezett utcaképben e ház mélyebben ül a virágoskertjében, tengelye szöget zár be az utcavonallal, így térben állva rögtön arccal fordul az arra haladó felé, valószínűsítve, hogy jóval régebbi a szomszédainál. A mutatós házat már régebben felfedezték a néprajzkutatók, de védett műemlék csak 2004-re lett." A háromosztatú, nádtetős, fatornácos vályogház boltíves pitvarában szabadkémény áll, alatta falba rakott vaslapos spór, hátsó szobájában búboskemence. Az első világháború után boltozták be a szabadkéményt, közepén kis nyílást hagyva a füstölésre, faajtócskával zárhatóan, fölé tégla kéményfejet építve. Deszkakerítésébe ólasgóré és magtár épült, mely utóbbit később nyári konyhává alakítottak át. A lakóházhoz lekontyolt fedelű féleresz csatlakozik, ettől lefelé haladva fonott falú, cserépfedeles kukoricagóré áll a rövid udvar végében. A porta a KÖH javaslatára először a helyi önkormányzat, majd az állam tulajdonába került, így tudott viszonylag rövid idő alatt megújulni, és elvileg a köz szolgálatába állni. Az önkormányzat azonban nem vállalt gondnokságot, így a Kincstári Vagyonigazgatóság, amely mindenképpen hasznosítani kívánta, elfogadta a Hortobágyi Nemzeti Park ajánlatát, ami ma vagyonkezelője és gondozója az épületegyüttesnek, és fogadóházat működtet falai között - tegyük hozzá, 2003-tól a helyreállítás munkálataiban is részt vállalt. Az új funkció kialakításához 2002-re készült el a helyreállítási terv, melynek célja az volt, hogy lehetőleg minden maradjon meg ere-