Batári Zsuzsanna, Bárd Edit, T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2007 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)
HÁZ ÉS HAGYOMÁNY - Kemecsi Lajos: Hejcei históriák
18. század végén közel ezer telkes jobbágy, illetve házas zsellér lakta. Jó földrajzi fekvése (Pest-Kassa kereskedelmi és borútja) mellett kiváló földtani adottságai révén határa szőlő- rét- és erdőgazdálkodásra alkalmas volt. „Nagy kiterjedésű szőlőhegye kemény fehér bort terem, melly esztendők után érik meg tökéletesen, de akkor állandó asztali bornak legtöbbre becsülik a megyében" (1844). A kelet-nyugat irányban folyó Szerencs patak két oldalára, szalagtelkekre épült helység a 18. század második felében jelentős fejlődésen ment keresztül. Egyrészt a püspökség nyaraló kastélyt épít, továbbá plébániaház, dézsmaház, granárium készül (1780-as évek), és a 15. századi erődfalas templomot copf stílusban építik át. Másrészt a mezővárosban 1772-ben házhelyeket osztanak ki a patak északi oldalán, ahová telkes vagy töredéktelkes jobbágyok alápincézett kőházakat építenek. A házsorból a 61. számmal jelzett telek, illetve épület a múzeumunkban megépített ház eredetije. A mezővárosban élő jobbágyok és zsellérek közti különbségnek gazdasági indoka az volt, hogy a gazdák szőlőtermesztéssel, átmenő- és borkereskedései, helyi igényű iparral és állattartással foglalkoztak, míg később a zsellérek, illetve zsellérutódok földműveléssel kombinált állattartást, gyümölcstermesztést (ismert volt a hejcei cseresznye és kajszibarack mint tájfajta), erdőművelést részesíthették előnyben. A filoxéra járvány pusztító hatása megtörte a település fejlődését, különösen nehezítette a gazdálkodást a trianoni határrendezés, amely gyakorlatilag elvágta Hejcét a korábbi kereskedelmi piacoktól, kapcsolatoktól. A település elveszítve korábbi kedvező helyét gyorsan „visszaparasztosodott". A 20. század második felére gyakorlatilag az egykori tehetős, borkereskedelemből élő mezőváros nem különbözött a környezetében lévő falvaktól. Az 1970-es években történt részletes gyűjtések alapján rekonstruálható az egykor igen gazdag néphit hagyomány. A tájegységépítéssel kapcsolatos terepmunka során nem sikerült további adatokat találni, de a későbbiekben is folytatódó - és az észak-magyarországi falu tájegységgel is kapcsolatos kutatások várhatóan kiegészítik ismereteinket ebben a tárgykörben is. A magyar néphitben a negatív hiedelemszerepek legfontosabb betöltője a boszorkány volt. Ismertségét, szinte napjainkig élő hagyományait az magyarázta, hogy a közösségen belül élő, ismert személy volt. így a neki tulajdonított rontó tevékenység, a rontó mágia hatásaival magyarázhatóak voltak a váratlan bajok, betegségek - ezáltal a közösségen belül betöltötte a bűnbak, és egyben a bajok okozta feszültségek levezetőjének szerepét is. A
