T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2004 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2004)

Viga Gyula: Az Úr lova

emelő szerkezetek működtetésére, a szőlővidékek teherhordó feladatainak ellátására, ipari üzemek kisebb távú szállító munkáira is. Elsősorban teherhordó volt tehát, de az Alföld északi területein húsát és zsírját is fogyasztották. Számos, figyelmet keltő emléke van a szamárnak a magyarországi helynevekben, amelyek az eddig elhang- A kunmadaras! juhász ZOttaknak adekvát térszíni for- (GYÖRFFY István felvétele, 1907) mákat, illetve objektumokat jelölnek (Szamár út, Szamár kút stb.). Ezen a helyen nincs lehetőségem a téma további részletezésére, ám érdemes még egy véleményt idézni a 19. század elejéről, ami érzékelteti a nálunk alapvetően lenézett, a magyarországi hagyományos gazdálkodásban másodlagos jelentőségű állat ambivalens megítélését. A mezőgazda Pethe Ferenc szerint: „Ez egy rest és otromba melódiájú, nagy fülű, cudar jószág, melyet mindazonáltal némely állapotban méltó tartani azért, mert igen állandó egészségű, a legalábbvaló takarmányon is megél, és terhet emel; néhol szántanak és boronálnak vele; a kolostorokban és nagyobb iskolákban gyakran látni; a juhászoknak vizet, eleséget hordó ingóbingó tárházok, melynek különösen csacsi nevet adnak." Mindez azt jelzi, hogy a nagy gazdasági jelentőségű, domináns állatfajok mellett, a szamár nem csupán gazdaságilag szekunder jelentőségű, hanem alapvetően lenézett volt, s tartása a marginális földrajzi helyzettel és társadalmi státussal társult. (Ugyanez a helyzet a kecske megítélésével is.) A magasabb térszínek szőlőkultúráját elpusztító filoxéravész ellenére, éppen a szőlővidékek - a permetezéssel növekvő - szállítási igénye az, ami a 20. század első felében is megőrzött valamennyit a szürke teherhordó jelentőségéből. Ugyanez a haszonállat azonban más földrajzi feltételek között, más munkakultúrában nélkülözhetetlen volt. A modernizáció a haszonállatok ko-