T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2004 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2004)
Kemecsi Lajos: Tárgyvásárlás a Felföldi mezőváros tájegységbe
portjait kívánják bemutatni. Ennek a koncepciónak megfelelően alakult ki a telepítési terv - elsősorban Kecskés Péter kutatásaira épülve. Az épületek berendezései, a különböző enteriőrök, a filoxéra vész pusztítása előtti fénykorra jellemző állapotokat mutatják be. Ennek megfelelően a tájegység házaiba a korábbi kiállítási egységektől különböző, mívesebb, polgárosultabb és értékesebb bútorok, illetve berendezési tárgyak kerülnek. Az ilyen jellegű tárgyak a muzeológusoktól a hagyományos paraszti lakáskultúrától alkalmanként markánsan különböző jellegük miatt, speciális ismereteket igényelnek. Miután a berendezési tervek előzetes koncepciói elkészültek, és a rendelkezésre álló tárgyakat, illetve a lehetséges más forrásból származókat is felmértük, felmerült az igény a szükséges műtárgyak nagy arányú beszerzésére. Természetesen jól tudjuk, hogy a műkereskedelemből származó tárgyak nem válthatják ki az egyedi, „élettörténettel rendelkező" műtárgyakat, azonban több esetben a lokális, illetve kronologikus egybeesés elegendő érv lehet az enteriőrbe illesztéshez. Mindezen szempontok figyelembe vételével készítette elő a Szabadtéri Néprajzi Múzeum a rakamazi tárgyvásárlást. Az előkészítő bejárások alapján felmértük a tárgyválogatáshoz szükséges időt, illetve az eredményességet biztosító technikai feltételeket. 2004. június 9-10-11-én zajlott le a tárgyak kiválogatása. Ehhez a munkafázishoz a Felföldi mezőváros tájegység épületeiért felelős muzeológusok (Bíró Friderika, Balassa M. Iván, Sabján Tibor, Sári Zsolt), restaurátorok: Sz. Gombás Ágnes, Kovács Levente, a Nyilvántartási Osztály munkatársa, Vékony Mihály, a Műterem részéről Bálint János, a munkát irányító Cseri Miklóssal és Kemecsi Lajossal együtt „kiköltöztek" Tokajba. A jellegzetes polgári bútorok hiteles és pontos meghatározásában komoly segítséget jelentett az Iparművészeti Múzeum munkatársa, Vadászi Erzsébet több évtizedes tapasztalata. Munkában a stáb (BALASSA M. Iván felvétele)