T. Bereczki Ibolya szerk.: TÉKA 2004 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2004)

H. Csukás Györgyi: A limitációkról

meghibásodó alkatrészei külön is megvásárolhatók voltak, gyakoriak az olyan árszabások, ahol ezeket is tételesen felsorolják, így a szerkezeti, formai változásokra, modernizálásra is bő anyagot nyújtanak az árszabások. Érdemes az egyes típusok recens elterjedését is összevetni a limitációkból kirajzolódó képpel, mint ahogy a néprajzosok és nyelvészek által a kocsikra, szekerekre összegyűjtött gazdag nyelvi anyagot is tanulságos lenne öszszevetni a limitációkban használt szakterminusokkal. Végül legérdekesebb feladatnak az árszabásokból meghatározott típusoknak a gazdag képi anyaggal való összevetése ígérkezne, minthogy az anyagi kultúra egyéb területeitől eltérően a nyergelésről, fogatolásról, a különböző kocsi- és szekértípusokról szerencsére ábrázolásokban sem szűkölködünk. Végül néhány konkrét esetet sorolnék fel, amikor az árszabások alapján sikerült egy-egy olyan tárgyat meghatároznunk, tárgy-alkatrészt azonosítanunk, amelyre eddig sem a terepen, sem a néprajzi irodalomban nem találtunk adatokat. A Balaton-felvidéken gyűjtöttünk több harang alakú, 25-35 cm magas, mázatlan cserép edényt, amely mindkét végén nyitott volt. Az eladók a használatára már nem emlékeztek. Hasonló tárgyak a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében is találhatók. Petánovits Katalin, aki a tárgyakat gyűjtötte, spárgahajtatónak határozta meg. Nos, „kertbéli zöldségre való edény", „spárga födő", „kertbéli mázatlan spárga födő" megjelöléssel felbukkannak ezek a tárgyak a Veszprém megyei 1794-es, 1813-as és a Vas megyei 1812-es fazekas-árszabásokban is. Ismerve a spárga hajtatásának körülményeit, rögtön érthetővé válik a növényre buraként ráhelyezhető, a naptól védő, de a szellőzést biztosító, felül is nyitott cserépharang formai megoldása. Ezek alapján valószínűnek tűnik, hogy téves ezeknek a tárgyaknak csirkeitatóba helyezhető víztartályként való meghatározása (egy magángyűjtőtől származó információ alapján). Bács-Bodrog vármegye 1794. évi árszabásában a lakatosok termékei között olvashatunk „székre való egy pár fehér ónnal megfuttatott lapos kapocsról srófokkal". A múzeumi látvány raktár rendezése közben tűnt fel ez a megoldás egy gyöngyösi, rangos, faragott támlájú ágynál, ahol az ágyoldalakat réz sróffal rögzítették az ágyvéghez. Amint az utóbbi példák mutatják, a limitációkat nemcsak történészek, hanem néprajzosok, nyelvészek sokoldalúan hasznosíthatják. Segítséget