T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 2003 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Káldy Mária: 60 év

60 év Somogyi Sándor, Szűcs Lajos Somogyi Sándor restaurátort, so­kan „Zsül"-nek (Jules) is nevezik, egy francia dal szereplője után. A dalt ő tanította meg nekünk, úgy a hetvenes évek végén. 1975. december 1-én lépte át a múzeum kapuját. Akkor még nem gondolta, hogy egy életre elkötele­zettje lesz a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak. Sanyival az új, korszerűen beren­dezett és felszerelt Restaurátor Mű­helyben beszélgetünk a múzeumban eltöltött három évtizedről. Az érettségi után egy kerámia szö­vetkezetbe ment szakmát tanulni. Ott sajátította el a kerámiakészítés csínját-bínját, a korongozástól a máza­záson, díszítésen át az égetésig, és ott is tett kerámiakészítő szakvizsgát. Hat év után már kevésnek érezte a feladatot, s egyre inkább arra vágyott, hogy olyan dologgal foglalkozhasson, ami közelebb áll érdeklődéséhez. Fa­lusi származása miatt mindig is érdekelte a népi építészet, a falusi környe­zet tárgyi világa. 1973-ban Kárpátalján járt, ahol rendkívüli hatással volt rá az ottani, szinte 19. századi környezet. Nem sokkal hazatérése után hallott először arról, hogy Szentendrén egy falumúzeum épül. Eljött hát a hely­színre, ahol néhány parasztház mellett egy, a múzeumépítés nagyszabású terveit bemutató kiállítást is láthatott a sonkádi csűrben. Ettől kezdve nem tudott nyugodni. A látvány felcsigázta. Úgy érezte, neki minden áron itt kell dolgoznia. Kereste a kapcsolatokat, ki lehetne segítségére. Jó barátság kötötte Berza Lászlóhoz, a Szabó Ervin Könyvtár Budapest gyűjteményé­nek vezetőjéhez, aki pedig jól ismerte Rassy Tibor muzeológust, múzeu­Somogyi Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom