T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 2001 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

vek állíttattak kőkerítéssel körülvett új fakereszteket 1821-ben. Miután ezek elkorhadtak, a helyükön Szabó György apátkanonok és a hívek áldozatkészségéből 1898-ban készültek el a ma is meglévő kőkeresztek. Közülük csak a középsőre került öntöttvas corpus (a két szélsőre csak az 1993as felújításkor). Zsida János és neje, rátóti lakosok saját költségükön létesítették a 14 stációépítményt, melyekbe a festett bádoglemezek 1903-ban készültek el a hívek adományából. A stációkat utoljára 1923-ban renoválták. Miután a kálvária fenntartására szolgáló alapítványok értéküket veszítették, megszűntek a felújítások, és a kálvária rohamosan pusztulni kezdett. Az öntöttvas Krisztus-corpus a II. világháború alatt tűnt el, a bádog stációképek pedig az 1950-es évek vasgyűjtési akcióinak estek áldozatul. A kőkeresztek, s a kovácsoltvas kapu megrongálódtak, a kőkerítés omladozott. A kálvária területe hosszú időn át legelőül szolgált. 1993-ban a kálváriát a polgármester kezdeményezésére a község teljesen felújíttatta: a stációképek megfestésére, a kőkeresztek renoválására, Krisztus és a két lator szobrainak elkészítésére pályázatot írtak ki. Nem töA gyulafirátóti kálvária felmérése - Búzás Miklós