T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: Bakony, Balaton-felvidék tájegység (TÉKA 2000 1., Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2000)

H. Csukás Györgyi: A Bakony, Balaton-felvidék tájegysége

Ahogy a természeti környezet az építőanyagok használatára befolyással volt, ugyanúgy a lakosság életmódjára, gazdálkodásmódjára is hatott. A falvak határában jelen lévő fejthető kő legtöbbször olyan természeti környezetre utal, amelyben a termőtalaj is köves, sovány. A mostoha talaj nem kedvezett a gabonatermelésnek, a szőlőtermelés számára azonban előnyös volt. A Balaton-felvidéken már a legkorábbi oklevelek is a szőlőművelés jelentőségéről vallanak. A múlt század végéig a szőlő- és bortermelés maradt a lakosság megélhetésének az alapja. A Bakonyban, amelyet egykor a jelenleginél sokkal kiterjedtebb erdők borítottak, az erdei legeltetésen alapuló állattartás, az erdő fájának sokirányú felhasználása és értékesítése, valamint különféle iparok, háziiparok űzése biztosította a lakosság megélhetését. Az erdők irtásával a gabonatermelés mértéke és jelentősége is megnőtt. Mégis, mindkét kistáj népére jellemző, hogy gabonából, elsősorban rozsból, még saját szükségletét sem termelte meg, így azt a környező, gabonatermelő sík vidékekről, főként a Mezőföldről szerezte be, ahová sokan eljártak aratni. A történeti Zala és Veszprém megye területéhez tartozó Bakony és a Balaton-felvidék területét kisebb-nagyobb mezővárosok hálózata szőtte át, amelyek forgalmas piacain gazdát cseréltek a különböző régiók termékei. Ide koncentrálódtak az iparosok is. A legjelentősebb mezővárosok - részint már a két kistáj határain kívül - Pápa, Sümeg, Tapolca, Keszthely, Veszprém, Várpalota, Zirc voltak, de jelentős számú iparos élt a kisebb mezővárosokban is, mint Nagyvázsonyban, Kapolcson, Gyulakeszin, Kővágóörsön. A vidék társadalmát a világi és egyházi nagybirtokokon élő jobbágy és zsellér népesség, valamint a nagyszámú kisnemes jellemezte. Utóbbiak részint kuriális falvakban tömörültek, részint közös birtoklású falvakban, az úrbéres néppel keveredve éltek. A kisnemesi falvak társadalma is idővel feltöltődött nem nemesi elemekkel, és az azonos életforma mellett gyakori volt az összeházasodás, ami a népes félnemes, agilis réteg létrejöttét eredményezte. A kisnemesség vagyoni, társadalmi helyzetét tekintve, igen változatos összetételű volt: a jobbágytartó, a csak egy-két zsellér munkájára támaszkodó, módos kisnemesektől az egytelkeseken át a parányi résztelken tengődő, olykor jobbágytelken ülő, vagy iparűzésre kényszerülő nemesekig