T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 1999 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Buzás Miklós: Föld-Ház. Időszaki kiállítás a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

tos szerepet tölt be a házépítés gyakorlatának megváltozása terén. Az alapanyag egyre inkább áruvá válik. Az alapanyaga lényegében azonos a sárfaléval. A sár készítésének módja is megegyezett, azzal a különbséggel, hogy míg a sárfal anyagának készítésekor szalmát szórtak és tapostak a sárba, a vályog sáranyaga általában apró szalmával vagy nagytörekkel készült, amelyet sablonba tömtek. A vályogvető sablon 12,4 cm-es, deszkából fogazott csapolással összeállított, szegezéssel erősített, csak oldalt zárt forma. A két végén ritkábban fából készült fogó, gyakrabban madzagfül lógott ki az e célra fúrt lyukakon. A sablonban vetett téglákat sík felületen a napon szárították ki. Vályogból általában jómódú emberek építkeztek, mert ez jóval költségesebb volt, mint a sár- vagy vert falú építkezés. Sok esetben már kőművesek építették a ház alapját, sőt a vályogfalazat sem házilagos kivitelezésben készült, hanem mesteremberek építették azt. A vályogfalazás technológiája azonos volt a nagyméretű téglafal készítésével, csupán a kiegyenlítő habarcs nem mészből és homokból, hanem sárból készült. A falazósár a mészhaRészlet a kiállításból. Vályogtégla fal