T. Bereczki Ibolya, Bíró Friderika szerk.: TÉKA 1999 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Buzás Miklós: Föld-Ház. Időszaki kiállítás a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

val átvágták, végül ismét taposással összekeverték, amíg az anyag egyenletes összetételűvé nem vált. Az így előkészített képlékeny anyagot 65-75 cm vastagságban rakták fel, kb. 1 méteres magasságig. Az így felrakott falszakaszt egyhetes száradás után éles ásóval 55-65 cm vastagságúra lehetett igazítani. A falazat fennmaradó részét általában két rétegben (ún. fogásban), az előzőekben ismertetett módon építik meg. Legelterjedtebb elnevezései: fecskefal, villás fecskerakásos fal, fecskerakásos fal Agömbölyeges fal a rakott sárfal u-, f , ° s a j Gombolyeges fal egyik változata, talán a vályogtégla fal őse. A rakott sárfalhoz hasonló módon előkészített alapanyagból emberfej nagyságú gombócokat szakítottak ki villával, s a földre leszórt töreken vagy szalmán meghempergették. Kissé szikkadni hagyták, majd általában kézzel rakták fel a falat. A tömörítést fadarabokkal, lapocskákkal ütögetve végezték. A szakaszos építés, az esetlegesen megroggyant fal lefaragása hasonlóképpen történt, mint a rakott sárfal esetén. Ezt a faltípust tájanként más-más néven illetik. Az Alföld déli részén csömpölyegfal, északi területein gongyola, göngyöleg, gömölye a neve. A Dunántúlon általánosságban mórfalnak, de Zalában gombócfalnak is hívták. De egyes helyeken ezt a változatot h fecskerakásnak, illetve fecskefalnak nevezik. A zsaluzott sárfalrakási módot elsősorban a Dél-Dunántúlról ismerjük. Téglányi sárcsomókból gombócokat formáztak és deszkák közé helyezték, kettesével egymás mellé. A deszkák közé rakott sárfalat (gyúrt falat) lóval tipratott, pelyvával és törekkel kevert sárból emelték. A deszkazsaluzatot a vert falnál is alkalmazták. Ez a technika a sárfal és a vert fal találkozását, keveredését és vegyülését jelzi. Ahol a vert fallal együtt élt, régebbinek tartották annál, divatja azonban a 19. századdal elmúlt.