Bíró Friderika szerk.: TÉKA 1995 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

Múzeumpedagógiáról másképpen (levéltöredék) Kedves Barátom! ... Tudatom veled, hogy múzeumpedagógus lettem a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Bizonyára hallottál már erről a manapság oly divatos elnevezésről, ill. pedagógiai irányzatról. Nehogy azt hidd, mint egy kedves ismerősöm, hogy elsődleges feladatom a gyermekmegőrzés arra az időre, amíg a szülők megtekintik a múzeumot... Nos, mondhatom, hogy ez a munka sokkal változatosabb és tartalmasabb a puszta gyermekmegőrzésnél. Elsődleges feladatom nem a gyerekek távoltartása a kiállítástól, hanem épp ellenkezőleg. Szeretném, ha minél többen ismernék meg a népi kultúra eme „kincsestárát". Mint tudod, tíz évig óvodapedagógusként dolgoztam a városban. Érdekeltek a néphagyományok, hiszen a gyermekjátékok, mondókák, népmesék gyökerei innen erednek. Sokszor azonban problémát jelentett számomra, hogyan tanítsam 3-6 éves apróságoknak, a mondókákat, játékokat, hogyan magyarázzam meg az egyes szavak jelentését, ha nem ismerjük a hozzá szervesen tartozó népszokásokat? „Komatálat hoztam..." „Sardó, gyűjj el, hozz meleget..." „Szőjünk, fonjunk szép eladó lánynak..." - önmagukban ezek a dalok, játékok értelmüket vesztik. A mai gyermekek nagy része városban nő fel, távol a természettől. Nincsenek élményeik, tapasztalataik a mai vidéki életmódról sem, nemhogy „eleink" hétköznapjairól. Pedig „...életünk átalakítására, új és maradandó életforma kialakítására... a múlt befogadása nélkül nincs reményünk. " Ezt a ma is időszerű gondolatot Muharay Elemér írta a „Hagyományunk, műveltségünk, életünk" c. 1942-ben megjelent könyvében.