H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1994 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)

formálták meg, nem fogyasztói társadalomban gondolkodva. Most kései unokáik az életmód változásával válaszút elé kerültek: megpróbálják-e modernizálni, átalakítani a mai körülményekhez, vagy lebontsák, s helyette a mai viszonyoknak megfelelő épületet emeljenek. A harmadik megoldás volt a legjobb: felajánlották a nemzetnek, és most itt van, itt él tovább az, ami ebben az esetben messze a nyugati határszéleken egyszer sok-sok kisembernek reménysége, otthona, melegítő fészke volt. Most felvetődik a kérdés mégis: miért van erre szükségünk? És nem egyszerűen az a válasz: ha megőrizzük várainkat, kastélyainkat, akkor meg kell őrizni e várakat építő, e kastélyokat védelmező — ahogy a régiek mondták — pórnépnek is az emlékeit, ahogy hazát, s otthont tudott teremteni magának. De nemcsak ezért. Mert itt, aki belép ezekbe a házakba, ötven-hatvan évvel — hetven évvel? száz évvel? — visszalép a múltba. Visszalép a múltba, ahol rácsodálkozhat egy kiegyensúlyozott, az élet minden területére kész és századok alatt kicsiszolt választ adó műveltségre. Sokan mondják, hogy vége a néprajznak, hiszen eltűnt a parasztság, kit hol dicsérőleg, hol lebiggyesztett ajakkal, megvetően emlegettek. De ez, amit mi paraszti hagyományos magyar műveltségnek nevezünk, ez az európai műveltségnek egy olyan változata, egy olyan megfogalmazása, ami méltó az örök életre. Mert hiszen hol vannak már az utolsó római katonák és írók, és mégis, nincs egyetem, és nincs európai kultúra, ahol ne lennének klasszikafilológiai tanszékek, ahol ne tanítanák a régi görög és római jogot, művészettörténetet, társadalmat, egész műveltséget. így tűnt el ez az európai közösségi kultúra is; de ha már nem is léteznek azok az őstermelők, azok a parasztok, akik maguk teremtette világukban csodálatosat alkottak, nem lesz európai kultúra és emberi művelődés olyan tanszékek nélkül, amelyek századokon keresztül fogják tanítani, mit csinált ez a nemzet, ez a nép, különbözőképpen megvalósítva az európai kultúrának ezt a tradicionális, ezt a hagyományokon alapuló teljes egységét. Ezt látjuk most, ha belépünk ezekbe az egyszerű házakba, rácsodálkozunk a századok alatt kicsiszolt formákra, melyek mint példák is ott lebeghetnek előttünk emberi mértékükkel, igénytelenségükben is klasszikus formáikkal. Mert semmi más