H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1993 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1993)
A Nyugat-Dunántúl tájegység tudományos előkészítő munkájában részt vett : Barabás Jenő, Szolnoky Lajos, Erdélyi Zoltán, Boross Marietta és Balassa M. Iván. A tájegységfelelcs muzeológusi teendőket 1968-1993 között Bíró Friderika látta el, aki az építmények újraépítését néprajzi szempontból felügyelte, és a berendezési terveket is készítette. A tájegységfelelős építészi feladatokat 1970-1976 közt Kovács István László, azóta Bálint János látta el. A szőlőhegyi építményeket kiválasztotta, és ezek berendezési tervét Kecskés Péter készítette. A muzeológusok mellett az egyes építményekhez történeti adatokat Rassy Tibor gyűjtött. Sok segítséget nyújtott néprajzi adatokkal, megfigyelésekkel Bárdosi János, Dorner Mária és Szentmihályi Imre. A kerttervezés munkáját helyszíni gyűjtés alapján Holló László és Nagy Eszter végezte. A nyugat-dunántúli épületcsoport megvalósulása Hoffmann Tamás, Kurucz Albert és Füzes Endre igazgatósága alatt folyamatosan történt. A múzeumba került épületek, néprajzi tárgyak bontása, szállítása, dokumentálása, restaurálása, konzerválása, újraépítése, az ehhez szükséges tervek készítése olyan sokréitű, munkafolyamat, amelyben múzeumunknak csaknem minden osztálya, munkatársa valamilyen módon részt vett. Egyes épületek tervezői: Bálint János, Istvánfi Gyula, Komjáty Attila, Kremicsán Ilona, Ruszty Zsolt és Sabján Tibor voltak. A Műszaki Osztály részérói a munkálatokban Ambrózy László, Bácsay Péter, Breznovits László, Dalmy János, Horváth Andrea, Joós Elemér, Kovács István László, Körmendy Imre, Mandik Ibolya, Simányi Frigyes, Szakács András, Temleitner József vettek részt. A fényképfelvételeket Szabó Jenő, Gáspár Mihály és Deim Péter készítették . A múzeumi objektumok felépítésében elsősorban a Varga Gyula vezette ács-brigádot kell megemlítenünk, a restaurálás és konzerválás munkáját a Janovich István vezette Restaurátor Osztály munkatársai végezték. A tárgyak kiállításra való előkészítésében Ráduly Emil vezetésével a Nyilvántartási Osztály dolgozói végeztek nagy munkát. A közművelődési hasznosítási terveket Káldy Mária készítette.