H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1990 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

és a Drávaszélről (Drávacsehi) választottuk ki. Rajtuk kívül érzékeltetjük a fejlődésbeli átmeneteket (szennai vertfalú ház) és a német telepesek lakáskultúráját (Hidas) is. A táji és fejlődésbeli különbségek a ház belső berendezésében is megnyilvánulnak. Az árutermelésben előrébb járó keleti tájakon például a múlt század második felére a parasztság széles köreiben meghonosodik a festett, virágzott asztalosbútor, a füstöskonyhás területeken ugyanekkor még túlsúlyban van a faragott keményfa bútor. A dél-dunántúli tájegység telepítési terve nyolc portával számol. A lakóházak és melléképületek elhelyezée a történelmi településformák figyelembe vételével történik. A Dél-Dunántúl az ország legkorábban benépesült tájai közé tartozik. A szabályos alakú utcás falu már a 14. században általánossá válik. A török hódoltság után azonban nagy mértéket ölt a települések halmazosodása és egyes állattartó és mezőgazdasági tároló épületek kitelepülése a határba. A beltelkek regulációját a múlt század közepén végrehajtott tagosításokkal oldják meg. A legtöbb helyen visszaállítják a szabályos, utcás faluformát, és megszüntetik a település megosztottságát. A dél-dunántúli tájegység terve megpróbálja ezt a településfejlődési folyamatot érzékeltetni. Egy hal mázos településszerkezetből megmaradt zugot muA tájegység házainak származási helye