H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1989 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

terepre. Először a város déli részén, a város által javasolt, a Kőhegyig terjedő Tófenék határrészt néztük meg, a nagyon mélyen fekvő sík területet azonban nem találták alkalmasnak. Innen mentünk az általam javasolt Szárazpatakhoz, ahol az Annavölgyig húzódó területet tekintették meg, ezt viszont domborzatilag túlságosan szabdaltnak ítélték. Szándékosan hagytam másodiknak a Sztara Voda völgyét, a Szarvashegy, Macskalyuk és Bukmirovác lankáival. Ez viszont mindenkinek megnyerte a tetészését. Valóban szép volt ez a terület, s azonnal felfedezték, hogy domborzatilag szinte olyan, mint Magyarország kicsiben. Erdélyi Zoltán odasúgta nekem: "El vannak ragadtatva!" A szakbizottság tagjai véleményüket 1966. június 20-án jegyzőkönyvben rögzítették: "A Néprajzi Múzeum illetékes vezetői és a Városi Tanács V.B. vezetői Szentendre város külsőségében a Szabadtéri Néprajzi Múzeum céljára javaslatba hozott úgynevezett Szabadságforrás mellett elfekvő határrészt az említett célra alkalmasnak találták." Onódiné Deisinger Margit érdeme tehát, hogy megszerezte Szentendrének az országos Szabadtéri Néprajzi Múzeumot, a terület kiválasztása pedig az én ötletem volt. Ezután már természetes volt, hogy gyakran kijártam megnézni, mi történik a Sztara Vodán. Erdélyi Zoltán is be-bejött hozzánk a Ferenczy Múzeumba, s mesélt munkájukról, terveikről. Egy alkalommal, mikor már épült az igazgatási épület, s bekukkantottam az ablakon , nem gondoltam, hogy nemsokára épp abban a szobában fogok dolgozni. Mert mondanom sem kell, hogy nem tudtam ellenállni a csábításnak, amikor megkerestek az SZNM-ből: az állás-ajánlatra igent mondtam. Egy ideig, 1974-ben még én jártam be a Néprajzi Múzeumba. A kiköltözés után azonban - ellentétben legtöbb munkatársammal - nekem nem kellett vonatoznom, buszoznom, hiszen percek alatt kint voltam a múzeumban. A többi problémával persze nekem is ugyanúgy meg kel-