H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1988 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1988)

Ballá Gyula a bontó brigáddal és a múzeum munkatársaival ERDÉLYI ZOLTÁN (Néprajzos muzeológus, 1967-1970 között a Falumúzeum osztályvezetője volt. Hosszú beszélgetésünk egy kis részletével búcsúzunk a TÉKA olvasóitól. Az interjúsorozatot később folytatjuk, megszólaltatva még régi kollégákat, akik szívesen vallanak arról, hogy mit jelentett számukra a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.) — Én valamennyieteknek olyan tiszta szívből kívánok jó munkát, mint ahogy azt én csináltam. És ha lehet mondani, az utódoknak is. Higgyétek el, hogy jó lóra tesztek. Ez olyan szép lesz, hogy nem igaz. Ha nem lesz háború, ti megmentettétek a fél országot gyerekek! Ez biztos, ezt tudni kell, ezt érezni kell. Én mindig azt mondtam, hogy a múzeum Magyarország kicsinyben. Érzem, tudom, hogy ha egyszer az én fiam kiviszi az ő fiát, az én unokámat a múzeumba, akkor ő már csak ott lát ilyen környezetet, sehol máshol. Menj csak el Szalafőre, Öriszentpéterre, vagy Sonkádra. Bárhova mész, minden megváltozott. Megváltozott, nincs. Nem is kívánhatjuk, hogy megmaradjon. Nem kívánhatjuk, hogy olyan épületekben, olyan nehéz fizikai körülmények között éljenek a mai emberek, mint régen. Mi lennénk a gazemberek, ha ezt kívánnánk. De feladatunk, hogy ezeket az épületeket megmentsük. Ez biztos. Meg fogod látni, előbb-