H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1988 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1988)
Ián kiérződik az eddig elmondottakból. Utoljára inkább az emlékeket idézem a régi Könyves Kálmán körúti időkből... Felpezsdülni gyülekeztünk ott, és vártam, mikor lép be Rassy Tibor, mert akkor kezdődött a szónoklattan óra. Olyan élesztő hatású, értelmes hangzavart azóta sem élvezhettem új és újabb állomáshelyeimen... Bercsényi Pali bácsi szakmai anekdotái, melyeket úgy hallgattam, mint kisgyerek az elalvás előtti mesét, máig az emlékezetemben vannak. Azóta sem pingpongoztam estébe nyúlóan anynyit, mint akkor Bálint Jancsival és Mandik loolyával. Mi abba akartuk hagyni, de a labda már nem akart leesni, ezért megvártuk, míg ő unja meg. — A Falumúzeum számomra állandó visszacsatangolásaimban egy nagy tüzet jelentett, ahová melegedni gyűltünk... Ma is az örök visszatérést jelenti. FLÓRIAN MARIA (1969-1974és 1982-1986 köztazSZNM muzeológusa volt, jelenleg az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának tudományos munkatársa.) — Te vagy az egyetlen ember, aki kétszer volt az SZNM dolgozója, kétszer jöttél, kétszer mentél. Hogy volt ez? — A Néprajzi Múzeumba, illetve annak „szabadtéri osztályára", 1969 januárjában jöttem, Szolnoky Lajos hívására, ö ugyan tudta, hogy eredendően szőttesekkel, viseletekkel szeretnék foglalkozni, de akkoriban a NM szinte valamennyi muzeológusa kapott az SZN M-ben is feladatot, ugyanakkor remény volt arra, hogy a mi osztályunk dolgozói, ha már SZNM-beli feladatukat teljesítették, a NM-ban témájukban tovább dolgozhatnak. Igy engem pl. bevontak a Néprajzi Lexikon viselet-címszavainak megírásába. Aztán persze minden másképp lett. Idejövetelemkor még nem kristályosodott ki az a tájegység-rendszer, amely ma érvényes, és még képlékeny volt a kiválasztott épületek listája is. Igy Kecskés Péterrel, akivel az Észak-Magyarország tájegység Nógrád—Heves—Borsod megyei anyagának tájegységfelelősei voltunk, a Duna-Tisza közét és a Dél-Dunántúlt reprezentáló épületek kiválasztásában is részt kellett vállalnunk. Időközben a Felső-Tiszavidék tájegység felelőse is voltam, 1969-től 1974-ig az 1986-os épületjegyzékben feltüntetett felső-tiszavidéki épületek kétharmadának bontását, újraépítését vagy rekonstrukcióját kaptam meg feladatként. Életemben először a milotai lakóház bontásánál voltam jelen mint muzeológus-megfigyelő. Boldog voltam, amikor a vakolat alól kikapartuk az eredeti kandalló nyomait, ami aztán újraépítési javaslatomban a most látható forma alapja volt. Az uszkai ház ebben a tájegységben az utolsó munkám. Építési, berendezési tervét még elmenetelem előtt megcsináltam, berendezését összegyűjtöttem, de az építésnél már nem voltam jelen. — Ez a munka eredeti érdeklődési körödtől nagyon távolesik. Megszeretted, vagy szükségből csináltad?
