H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1988 2. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1988)

DR. SZEGE BÁLINT (Jogász, 1971-1976 között a múzeum adminisztratív igazgatója) — Amikor elvállalta a múzeum adminisztratív vezetését, Bálint egy egészen más területre, egészen más világba került, mint amiben korábban tevékenykedett. — Ez a világ nem volt idegen számomra. A vidék, a falu életét én nem az aszfaltról ismertem meg, hanem a valóságból. Gyermekkoromban bejárkáltam az országot, később pedig, mint a református diákszövetség tagja, különböző összejöveteleken, előadásokon keresztül megismertem a magyarság életét. Családi kapcsolataim révén is mindenféle formában kapcsolódtam a régebbi világhoz. — Amikor engem a múzeumhoz hívtak, igazán az kapott meg az egészben, hogy a mai világban egy retrográd falut kell felépíteni. Nem egyet, hanem többet — ha az egész országot nézzük. Engem az mozgatott, hogy a történelemnek a megmaradt emlékeit kell összegyűjteni és ez rendkívül szép és jó dolog. Úgy határoztam, hogy elvállalom. Ügy láttam, a feladat végrehajtható. — Nagyon nehéz helyzetben volt, hiszen egy igen fiatal intézmény vezetését vette át, olyan intézményét, aminek az alapjait mások rakták le. Mások elképzeléseit, terveit kellett megvalósítani — gyakorlatilag kudarc után. — Az elődök, a néprajzosok tanulók voltak a kivitelezésben. Az egyetemen megtanultak sok mindent, de azt a gyakorlatba át is kellett ültetni. Ez a társaság olyan feladatra vállalkozott, amihez képzettsége, ismerete nem volt. Nekiestek valaminek anélkül, hogy konkrét elképzelésük, tervük lett volna. Mert amit annakidején megírtak, megterveztek, és még pályázatot is nyertek vele, az semmi nem volt. Az olyan volt, mint egy jó szakdolgozat, amit a gyakorlatba át akartak ültetni. Ez pedig téves elképzelés volt. Ott is így van ez, ahol a feltételek adottak. Itt pedig a feltételek nem voltak meg. Sok minden nem volt eldöntve, „nem volt megrágva a téma". Nekikezdtek építkezni, és azt hitték, hogy ez úgy megy, mint falun ment valamikor. Pedig ott sem úgy ment, mert ott is meggondolták, hogy hova teszik a házat, meg hogy merre folyik az esővíz stb. A paraszt racionálisan gondolkodott, és mindig a funkciót nézte. Itt nekiestek egy teljesen ismeretlen területnek... A házakat valóban hitelesen, eredeti állapotuknak megfelelően akarták felépíteni, és nem vették figyelembe, hogy itt, a múzeum területén ezt nem lehet megvalósítani. Például amióta szigetelt betonalapra építjük a házakat, azóta nincs semmi probléma. Igaz, ez a megoldás a hitelességgel ütközött, de meg lehetett oldani azt, hogy a betonkoszorút ne lehessen észrevenni... Mindenesetre annak idején mindenki a legjobb akarattal és szívvel-lélekkel kezdte el a múzeum építését. A feladat azonban meghaladta az erőinket. Tudásuk legjavát akarták adni, de más dolog tudományos tételeket felállítani, és más dolog azt a gyakorlatba átültetni. A minisztériumiak, a KMI-sek pedig csak ítélkezni tudtak, pedig, ha valamelyikük is elgondolkodott volna egy kicsit, akkor rájött volna, hogy ez az egész munka olyan nagy fa-