H. Csukás Györgyi szerk.: TÉKA 1986 1. (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

bicskákkal, nyélhez való agancs-, fa-, műanyag- és gyöngyházdarabokkal, és külön tárolták a régi húsdarálók, bicskák, ollók, kések, villák megmaradt alkatrészeit, melyeket újra fel akartak használni. Háromféle beütőt használtak készítményeik jelzésére: a mester nevét megjelenítő ún, "juhászbojtárt", melyet a névbeütővel együtt alkalmaztak a tárgyakon. Ezenkívül még egy "rozsdamentes" feliratú beütőt is használtak. A munkapad feletti falon függtek a borotvafenő szíjak, gurtnik, valamint a fűrészek a hozzájuk való, fém, fa és agancs vágására szolgáló lapokkal. Az utcával párhuzamos hosszanti fal mentén két elektromos meghajtású köszörű állt a földhöz rögzítve. Egyikük régen lábhajtású volt, ezzel járták a vásárokat. A szemközti falon volt a köszörűkövek, csiszolókorongok helye. A bejárat közelében egy régi kézi présből kialakított lemezvágó állt. A műhely fölötti padlástérben, a kohó fölött helyezték el a fújtatót - még a múlt század közepén. Azóta eredeti helyéről nem mozdították el, helyben javították, és 1960-ban villanymotorral szerelték fel. A mesterek készítményeiket vásárokon értékesítették. Az ország valamennyi nagyobb vásárán részt vettek, a Tápió-mentére évente többször is elmentek búcsúba, heti vásárokra. Saját lovuk, szekerük nem volt, más mesterekkel társulva béreltek szekeret, az 1960-as évektől pedig személyautót. A vásári termékek készítésén kívül javítást, élezést, köszörülést is vállaltak. Állandó felvásárlójuk nem volt. Készítményeiket igyekeztek mindig a vásári kereslethez igazítani. így Juhász István még kanalakat, villákat, késeket is készített. Fia,evőeszközök gyártásával már nem foglalkozott, mivel az olcsóbb gyári termékek ezeket kiszorították a piacról. Kezdetben juhnyíró ollókat, különböző méretű konyhai és böllérkéseket, valamint bics-